A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-05-01 / 5. szám

34 tő gondviseléssel irányítja életüket. Ami még rendkívülibbnek látszik, a mások megsegítésén való munka akkor is örömmel tölti el az apostoli lelkületű tagot, ha fá­radozása egyelőre nem jár sikerrel, sőt ha esetleg saját jellemén is van még bőven javítani való. Érzi, hogy egy nagyszerű, új életet kezdett el, és soha nem álmodott új titkok, örömök és tapasztalatok fognak feltárulni előtte. Várhatnak rá ugyan csalódások is, mint pl. amikor valaki, akinek talpraállításán fáradozott, néhány hónap múl­va ismét visszaesik régi hibájába, de utólag még ezek a sikertelen­ségek is jóra vezethetnek. Nem szabad tehát emiatt elveszteni apos­toli buzgalmunkat. Sokkal veszélyesebb az, ha valakinek a fáradozása nagy sikerrel jár, és sokakat segít hozzá az új élethez. Az apostol könnyen túl­zásba mehet ilyen esetekben, és olyan kérdésekben is irányítani a- karja pártfogó ltjainak az életét, amelyekhez pedig nem ért, s így helytelen tanácsaival csak zavart és károkat okoz. Ebből is tanulhat azonban, s emiatt sem szabad kedvét veszteni. Lássuk végül, mit jelent a tizenkettedik lépés utolsó része: ho­gyan alkalmazhatjuk ezeket az életelveket egyéb nehézségeink meg­oldására? Az Alcoholic Anonymous adatai igazolják, hogy tagjai még jobban megállják helyüket a rájuk váró sorscsapásokban és megpró­báltatásokban, mint mások. Nagy lelkierővel viselik el a súlyos be­tegségeket, meg tudják oldani a házasságban felmerülő ellentéteket, törlesztik előző életmódjuk következtében összegyülemlett hatalmas adósságukat, s ha komolyan veszik mind a tizenkét lépést, komoly előhaladást tesznek a lelkiéletben is. Ha azonban valaki csak az első és tizenkettedik lépést akarja gyakorolni - sajnos ilyenek is vannak- érthető, hogy ezzel nem sokra mennek. Az Alcoholic Anonymous tagjai általában boldog családi életet él­nek, és nagyon ritka, hogy szétbomlik házasságuk. Rendszerint na­gyon sikerültek azok a házasságok is, amelyeket az A. A. tagjai köt­nek egymással. Azok számára pedig, akik valamely oknál fogva nem élhetnek házaséletet, az A. A. munkájában való még tevékenyebb részvétel veszi el az egyedüllét érzetét és nyújt sok örömet és lelki kielégülést. HALOTTAINK: Miss AAary Drobina, Waterloo, Ont. Canada Mrs. Mary Lovász, S. Norwalk, Conn. Mr. Steve Karnay, Lorain, Ohio Mr. János Kish, Canonsburg, Pa. - R. I. P. -

Next

/
Thumbnails
Contents