A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-03-01 / 3. szám

48

tanulok egyelőre. Most talán nincs olyan szükség rám és lehet még nyugodtan dolgozni. De ha még komolyabbra fordul a dolog, én leszek az első, aki otthagyom az íróasztalt!- Luis, te okosabb és nagyobb fiú vagy nálam, segíts tisztázni a gondolataimat. Én azt hiszem, nekünk kellene valami egyesületet csinálni, mely központjába állítja Krisztus Királyt és szorosan mellé embertársainkat. És sokat kellene ott dolgozni, csak azt nem tudom, hogyan.- Újra azt mondom: a kongregáció nem jó erre?- O, igazad van! Most, hogy kis időre közietek voltam, egész új távlatokat látok magam előtt. Mondd, lehet azt, hogy idegen fiú jelentkezzék nálatok?- Téged felveszünk, ha jelentkezel.Majd közbenjárók P. Prézesnél.- Azt hiszem, érdemes csatlakoznom. Csak azt nem tudom, meddig maradok itt.- Az nem tesz semmit, a kongreganista mindenütt és örökre kongre- ganista.- Csakhogy figyelj, Luis. Hányán vagytok ti összesen?- Hatvanam- S a többi? Vannak cserkészeitek, de a legnagyobb része sehol sincs. Nem volna jó, ha ők is lehetnének valahol?... Es az a sok fiú az iskolán kívül?- Hm. Várjál. Ezt nem lehet így elintézni az autóban. Ki fogokjön- ni hozzád. Majd gondolkozom. Jó?- Nagyon örülök, Luis.-Halló, Femandó, ez itt a tanácsház! Én leszállók, innen csak pár lépés a lakásunk.- Abból ugyan semmi sem lesz, haza viszlek és két miliméterre állok meg a járda szélétől, - válaszolt Femandó.

Megálltak Luisék lakása előtt. Kezet szorítottak egymással, aztán kikanyarodtak utcájukból. Mikor villájuk előtt lelassítottak, munkáscsoporttal találkoztak.- Ronda burzsuj fajzat, - csikorogta feléjük az egyik, a másik pedig rádupláz ott:- Ki kell tiporni a belüket! Dögöljenek meg!

A fiúk nem szóltak semmit, mit is mondtak volna? De mind a kettőjükön valami hideg borzongás futott át és Jósé gipszbetett lábát a kiszállásnál túl nehéznek találta. (Folytatjuk)

A formózai magyar jezsuita missziónak szánt adományát szívesen közvetíti A SZÍV Kiadóhivatala.