A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-02-01 / 2. szám
II 5. 5; Jak. 4. 6.) és az emberek sem állják a gőgös magatartást. Utánozzuk a Szentatya példáját, aki oly megható egyszerűséggel beszél saját "csekélységéről" mint Sz. Péter "alázatos utódjáról". AZ ALAZATOSSAGGALkaröltvejárjonatisztelet és őszinte megbecsülés elszakadt testvéreinkkel szemben. Sz. Pál szavai szerint "tekintse alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak" (Fii. 2. 3.) Ez a megbecsülés fog bennünket megtanítani, hogy helyes módon mozdítsuk elő az igazság ügyét. Kétségkívül szükség van mély meggyőződésre, ez a meggyőződés azonban sohasem vezethet arra, hogy testvéreink meggyőződését lebecsüljük. Meggyőződésüket ők is őseiktől örökölték, nevelés által mélyítették el és szent örökségként becsülik. Az csak természetes, hogy nem szabad holmi hamis békítő szándéktól indítva elhagyni szent hitünk tanítását, nem szabadhit-közömbösségbe sem esnünk, mely szerint minden felekezet és vallás egyformán jó és igaz. Sokkal kevésbé szabad azonban lenéznünk más felekezeteknek a tagjait, s érveinken sem szabad annyira lovagolni, hogy azt a benyomást keltsük, mintha mi másokat erőszakkal akarnánk behódolásra és hitünk elfogadására kényszeríteni. Ilyen eljárásmód nem venné tekintetbe azt a különbséget, mely az igazság tárgyi nyilvánvalósága és bizonyossága valamint az emberi értelem felfogóképessége között van; nem számolna továbbá az emberi szív titkaival és az ember szabadakaratával sem. A hitnek szükségszerűen szabadnak kell lennie, "mivel senkisem képes hinni, csak akkor, ha akar", mondja Sz. Ágoston, és XlI.Pius pápa is magáévá tette ezeket a szavakat az Egyházról, Krisztus Titokzatos Testéről írt körlevelében. Ha maga az Isten, aki föltétien ura az embernek és aki átlátja az embernek mindengondolatát, ennyire tiszteli az ember szabadakaratát és nem használ erőszakot, mennyivel inkább kell nekünk, gyarló teremtményeknek, hasonlóképpen cselekednünk. HA ÖSSZE akarjuk foglalni mindazt, amit eddig mondottunk elszakadt testvéreink irányában tanúsítandó magatartásunkról, elégarra aszeretetre hivatkoznunk, melyre Sz. Pál tanít bennünket: "A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója... együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (I. Kor. 13. 4-6.) Ha ezek az érzések lelkesítenek bennünket, akkor bizonyára igyekezni fogunk megismerni elszakadt testvéreink gondolkodásmódját, hogy keresztény okossággal társalgásunkat, katolikus hitünk megváltását hozzájuk alkalmazzuk. Ezt nemcsak azért kell I
