A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-12-01 / 12. szám

29 ez a gyakorlata a protestánsok között is gyakori. Mindannyiunk számára nagy örömet jelent az a tény, hogy a meg­osztottság ellenére is sok-sok millió keresztény közösen elfogadja az imának lelki hatásosságába vetett hitet és bizalmat, és ezt a meggyőződést be is bizonyítja a világért és a nagy keresztény tábor tagjaiért elmondott imával. A Krisztus országának terjedéséért, a bűnösökért és a világ békéjéért folytatott imahadjárat, melybe a buzgó protestánsok és katolikusok egyaránt belekapcsolódnak, nagy befolyást gyakorol az emberiség sorsának alakulásában, nem be­szélve arról az eredményről, mely az egyes lelkek üdvösségében mutatkozik meg. 4. Katolikusok és protestánsok közösen átérzik a szükségben lévő embertársak iránti szeretet gyakorlásának fontosságát és sürgősségét. Ez a meggyőződés is a Szentírás tanításában gyökerezik, és ezen a ponton sincsen semmi gyakorlati ellentét a jó protestáns és a jó katolikus között. Krisztus ismételten hangoztatott szavai, melyek egyaránt elénk állítják a felebaráti szeretet alapvető parancsát és annak gyakorlati alkalmazásait, valamint ugyanennek a parancsnak gyakori hangsúlyozása az apostolok sugalmazott írásaiban csak egy lehetőséget hagynak nyitva a jó katolikus és a jó protestáns számá­ra: a felebaráti szeretet parancsának szó szerinti és feltétel nélküli elfogadását. Vannak természetesen olyanok is, akik ugyan a katolikus vagy a protestáns névre hallgatnak és mégsem valósítják meg a Krisztus által fölállított követelményeket a felebaráti szeretet terén. Vannak olyanok, akik gyűlölködnek, és áskálódnak, akik botrányt okoznak és bosszút állnak, akik önzőek és megtagadják a segítséget és a jó­akaratot azoktól, akik testben vagy lélekben szükséget szenvednek. Ezek azonban kívül állnak azon a táboron, melyben azoknak a protestánsoknak és katolikusoknak a tömegei találhatók, akik Krisz­tust látják felebarátjukban, és Krisztust igyekeznek utánozni és kö­vetni, amikor embertársaikon segítenek. Természetesen ezek is követhetnek el kis és nagy hibákat a szeretet terén, de ők képesek a hiba felismerésére és soha nem hagynak fel azzal az igyekezettel, hogy az Üdvözítő által eléjük állított eszményképet elérjék és meg­valósítsák. A protestánsok és katolikusok által egyaránt vallott krisztusi fe­lebaráti szeretetnek a gyakorlása rányomta mélyreható és eltöröl-

Next

/
Thumbnails
Contents