A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-12-01 / 12. szám

15

öröm kitörését. De csak irul-pirul felesége is és nem mert urára tekinteni.

Hát hol az öröm? Hol a meglepetés ujjongása? Istenem, hónapok óta készültek, titokzatoskodtak... s most hallgatagon lesik egymást és egyik sem meri megkezdeni a társalkodást... Öröm helyett félelem, rettegés. Mi történt? Mindegyik csak arra gondol, mit fog szólni, ha megtudja?! Mit ér most már mindegyik ajándék?! Hisz a férfi eladta vadászpuskáját, hogy feleségének megvehesse a tíz éve ígért rubintot gyűrűjébe. Az asszony meg eladta a jeggyűrűjét, hogy férjének örömet szerezzen az új fegyvertokkal. Eddig volt puska tok nélkül, most van tok puska nélkül. Eddig volt jeggyűrű ék-kó' nélkül, most meg van a drágakő', de nincs mibe belefoglalni.

Nézték egymást, míg a kölcsönös vallomás tisztázta a fonák helyzetet.

Sa végén mégis nagy örömmel egymás nyakába borultak s a szent öröm és béke fészket rakott a szívükben. De hogy tudtak szívből ö- rülni, mikor mind a ketten életük legnagyobb ostobaságát követték el? Mit csinálnak most az ajándékkal?! Így gondolja az anyagias és önző ember. De aki a szíveket ismeri, az megérti örömüket. Akármilyen ostoba és értéktelen látszat szerint kölcsönös áldozatuk, mégis drága és boldogító.

Mert nemde mindkettő a legdrágábbat áldozta fel, hogy a másiknak meglepetést szerezzen, örömet okozzon?!

A segédjegyző és hitvese ezt érezték és látták, azért nem törődtek azzal, mi is lesz a tokkal puska nélkül vagy mi lesz az ék-kővel gyűrű nélkül. Egy a fontos, hogy tíz év után is annyira szeretik egymást, hogy szegénységükben ilyen bolondságra is képesek. Es ez volt a legeslegszebb ajándék, amit egymásnak adhattak...