A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-11-01 / 11. szám

41 nem ’lőtt szilárd alapokon, Isten és a kölcsönös szere­tet alap áru Honnan jön segítség? Senki se ámítsa magát, hogy önerejéből képes ellenállni a kísér­téseknek. Az nem elég, hogy valakinek erős az akarata és kiegyen­súlyozott életet él. Ez mind szükséges, de ezenfelül egymás segít­ségére is rászorulunk. Mennyivel könnyebb hűségesnek maradni, ha valakit az évek során változatlanul gyöngéd, meleg szeretettel vesz körül a felesége, vagy a férje, ha a gyerekek tisztelettudók és ra­gaszkodók. Ilyen érzések és jótulajdonságok azonban nem fejlődnek ki csak úgy maguktól. Ápolni, nevelni kell ezeket. Az nem elég, hogy egyszer ott az oltárnál kijelentem, hogy szeretem jövendő é- lettársamat, hogy hűséges maradok hozzá "holtomiglan, holtodig­lan", hogy Isten akarata szerint fogom fogadni és felnevelni gyer­mekeimet, stb. Ezeket később is sokszor ismételnem kell, hogy véremmé váljon. És ne csak futólag, félősen beszéljek ezekről, ha­nem adott alkalmakkor komolyan és ünnepélyesen is, mintha újra ott állnék az oltár előtt. A legnagyobb külső segítség azonban Istentől jön. Ő áldja meg a házasságot az elindulásnál, O ad erőt és kegyelmet a nehéz órák­ban. A kegyelem pedig, minden kegyelem, Jézus Krisztus által jön hozzánk. (Ezt sokan figyelmen kívül hagyják, és úgy imádkoznak Is­tenhez, mintha Krisztus soha nem is élt volna ezen a földön.) A ke­gyelem elsősorban a szentségek útján ér el hozzánk: keresztségben, bérmálásban, gyónásban, áldozásnál és magában a házasság szent­ségében. De a kegyelemnek több más forrása is van. Ilyen például az ima, különösen az önfelajánlás és nagylelkűség imája. Az le­hetetlen, hogy Isten ne segítse és kegyelmével ne jutalmazza meg azokat, akik kedvében akarnak járni. C sa I á df e I a j á n I á s. Fentiek után nem kétséges a családfelajánlás jelentősége. A családfelajánlás abban áll, hogy otthon, egy Jézus vagy Jézus Szíve kép előtt, és első alkalommal többnyire pap jelenlétében, a családapa ünnepélyes imában az egész családot Jézus Krisztus oltal­mába ajánlja, kijelenti és a család nevében megígéri, hogy az ő ott­honukban keresztény szellem fog uralkodni, majd pedig Isten áldását kéri, hogy szeretetben és egységben maradjanak meg mindvégig. - Ezzel tulajdonképpen nem vállalt semmi újabb kötelezettséget azon­felül, amit annak idején az oltár előtt vállalt. Most csak megismé­telte, megerősítette azt.

Next

/
Thumbnails
Contents