A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-11-01 / 11. szám
35 No, azt meg kell adni, hogy Hajcsár Imre valóban jó ember volt, derék, becsületes fajta, aki tényleg tartotta az új hitet szigorúan és tartatta családjával is, annyira, hogy csaknem főbe is lövette a tekintetes hadbíróság miatta, mikor ténylegesen kitört a háború és Hajcsár Imre új hitére való hivatkozással nem volt hajlandó fegyvert fogni. Halálra is ítélte a hadbíróság az ország törvénye szerint és talán végre is hajtották volna, ha a katonaorvos azonközben észre nem veszi, hogy a lúdtalpon kívül másnemű testi fogyatékosságok is találtattak és így "untaglik" lett és csak háttéri szolgálatra vették igénybe, mint had-táp fuvarost, amihez pedig az egyetlen fegyver a szekér meg az ostor... Így úszta meg a nagy háborút, míg otthon az asszony gazdálkodott keservesen neveletlen gyerekeivel. Hogy aztán a háborúnak vége lett és aki életben maradt vagy fogságba nem esett, lassan-lassan hazakeveredett, hát megindult az é- let falun is: férfi erővel. De valahogy a háború utáni esztendők sok zűrzavarában a bibliás emberek közt kezdett terjedni a világ végének a hite. Ahogy betűzgették az újságokból a forradalmak, földrengések és más pusztító elemi csapások híreit, melyek a próféták szerint a "végnek a kezdete", annyira mentek, hogy már azt is tudták pontosan, mikor jön meg a világ vége. Főleg az adventista sógor, ott Szántóban kapta sűrűn a "lelket" ebben az időben, hogy figyelmeztesse hitsorsosait az elkövetkezendőkre. A prófétalelkű sógor példáját követve aztán Hajcsár Imre is megegyezett az asszonnyal, hogy eladják a vagyont. Minek az, ha úgyis vége a világnak. A kapott pénzen meg addig jól élnek, mert eddig úgyis csak spórolgattak. El is költötték mire el kellett volna jönni a világ végének. Nem is maradt más csak a háztető a fejük felett meg ami rajtuk való volt. Az utolsó napokat aztán imával, zsoltárok és szent himnuszok éneklésével tölték. De bizony a világ vége csak nem jött meg. Még ráadtak néhány napot, hátha hiba csúszott volna a számításba. De a világ akkor sem múlt el. Tovább kellett élni szegényen. Ez a csalódás aztán megrendítette Hajcsár Imre eddig oly erős adventista hitét és a régi katolikus hite kezdett benne újra csírázgatni. Annál is inkább, mert sok esztendő után tapasztalatokban is gyarapodott, látván, hogy katolikus emberek nagy része szinte jóravaló derék hívő ember, az se káromkodik, az se részegeskedik, az se esküdözik, az se fajtalan- kodik. Mikor aztán egyszer, egy búcsún a lőcsfalvi pap prédikációját is kénytelen volt a fülén beengedni, lévén a mise az Isten szabad ege alatt és a hangnak parancsolni nem lehet, amelyikben a konkoly meg a búza példázatát magyarázgatta az ájtatos seregnek, bevilág-
