A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-11-01 / 11. szám
24 hoz, de Istenről ő sem tud többet, mint én vagy Te, vagy a harmadik. A mérnök is kitűnően ismerheti a gépek rejtélyeit, érthet a hídépítéshez, de a föltámadás kérdésének eldöntésében nem illetékes fél. S így végigvehetjük az összes foglalkozásokat és tudományokat: a felelet mindig ugyanaz marad: mi emberek ezekben a kérdésekben nem tudunk megnyugtató és megbízható választ adni. Ki illetékes tehát az üdvösség dolgában? Az, aki üdvösséget adhat. Aki üdvözíteni tudja és akarja az embereket. Már pedig ezt sem a nemzeti szocialisták, sem a kommunisták nem tudják. Ha tudnák, előbb magukat üdvözítenék, magukat tennék örökre boldoggá. Erre csak egy valaki képes: az igazi Üdvözítő: Jézus Krisztus! Ő ismeri Istent, hisz Isten Fia. Ő meg tudja fejteni a világ talányát, mert a világmindenség általa lett. O ismeri az embert, jobban mint önmagát, hiszen ő alkotta az első emoert. Ezért a katolikust csak ez érdekli: mit mond Krisztus az Istenről, mit gondol ő a világról és miképp vélekedik O az emberről. ___________________________________________________ MEGJELENT CSER LÁSZLÓ SJ ^ ÚTKÖZBEN című elméi kedés/ füzete. A szerzőt nem kell bemutatnunk. Cikkei, tárcái révénOlvasóink már ismerik. Régóta áll az Ige szolgálatában. Mint pap és hithirdető isteni küldetéssel, mint író és költő sajátos hivatástudatból. "ÚTKÖZBEN vándorló testvéreinek akar útravalót adni sajátos "életimádságaival"..... ' Megrendelhető A SZÍV Kiadóhivatalánál.- Ára: I dollár. .