A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-10-01 / 10. szám
46 rehányásom; ha a többi anyák áldozatára gondolok és sok hős fiú cselekedetére, úgy érzem, nem szabad rád haragudnom. Csak légy okos, megfontolt és hallgass a parancsokra. Őszhajú barátod azt írta, akkor nem lesz bajod. Neki annyit köszönhetünk! Az Ég áldása veled, gondolatban most keresztet rajzolok homlokodra és sokszor megcsókollak. U. i. A nővérek közül néhányan ismernek a sekrestyéből. Azt mondják, te ministráltál a legszebben. Imádkoznak érted. " A levelet ölébe tette s nagyon mélyet sóhajtott:- Istenem, miért is kell neki annyit szenvednie. Imi fogok neki. De előbb hadd látom, mit ír Mária. Felnyitotta a formás kisbetűkkel írt levelet. "Édes jó Bátyám! Nem is hiszed, mennyire aggódunk miattad. A- pát, amint anyuka biztosan megírta, túsznak vitték. Azt mondják, egyelőre nem kell őt félteni. A te ismeretlen jótevőd szokott rólad értesítést küldeni s így elég gyakran hallunk egyet-mást felőled. De te olyan csúnya vagy! írhatnál, Jósé, anyukát olyan boldoggá tennéd. Én jól vagyok, anyuka is, de sokat sír és nem eszik. Pedig a nővérek nagyon szeretik őt is, engem is. El akartunk költözni Jozefin nénihez, de nem engednek, azt mondják, most veszélyes. A nővérek egészen maguk közé fogadtak minket és mindig vidám ítanak, pedig nekik is kell félniök, mondta anyuka. Te Jósé, okos vagy, mondd meg nekem, miért bántják a nővéreket mindenütt az országban. Ezt itt senki sem tudja. Azt mondják, mert ők is egyháziak. Ha a papokat bántják, megértem, mert mondták nekik, hogy ne gyóntassanak és ők olyan hősök, hogy nem hallgatnak rájuk. Ezért megölik őket. De a nővérek nem gyóntatnak, csak a betegeket és árvákat gondozzák. Es imádkoznak. Ezt sem szabad, Jósé? írjál nekem is egy-két sort, én nem haragszom, hogy elmentél. Most jut eszembe, hogy baj történt a lábaddal is. Ugye, nem súlyos? Az őszhajú úr azt írta, nemsokára rendbe jössz. Jaj, de jó! Csókol ezerszer és imádkozik érted, kishúgod Mária. " Milyen aranyosan ír, kiáltott fel Jósé. Igen, föltétlenül fogok válaszolni neki! Megvárta, míg a tíz órait behozták. Tollat és papírt kért. Egy nagy könyvet ölébe vett és aztán írt, írt csaknem egy órán át. Mindentle- írt, ami csak a lelkében volt. Hogy mennyire csodálja édesanyját, milyen sokat gondol rá és hogy ne féljenek, hiszen a jó Isten nem hagyja el a benne bízókat. Ha pedig valami áldozatot kér, az a gonoszok javára fog történni, meg az általános nagy katolikus Egyház javára; így mondta egyszer Posada atya s nekik ilyenkor meg kell nyu-