A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-10-01 / 10. szám
23 A proletár leány Duns Scotus, a nagy ferences tudós, ezt írja egyik művében: "A lelkiéletben a központi helyet Isten foglalja el és ennek mértéke a szeretet. " Ezt az életideált, Istent a tevékeny szeretetben megtalálni és szolgálni, Szent Ferenc egyik hű követője, Sinclair Margit, tökéletesen átélte. Ki volt ez az ismeretlen leány? Skócia fővárosában, Edinburgban született 1900 március 29-én. Édesapja utcaseprő volt.A kis pincelakásban, nyolc testvér nyüzsgött az édesanya körül és Margit volt közöttük a harmadik. Az egyszerű családban jó és egészséges katolikus szellem uralkodott, és a skót humor csak derűsebbé tette ezt a légkört. Tízéves korában járult először az Úr asztalához. Találkozása Krisztussal az Oltáriszentségben, volt életének a központja, innen merített erőt és kegyelmet, szeretetet és áldozatkészséget, türelmet és alázatosságot. Áldozatokat is szívesen vállalt Krisztusért, gyakran lemondott például a reggeliről, csak azért, hogy a szentmisén a napi szentáldozást el ne mulassza. Gondtalan gyermekkora nagyon rövid volt, mert már 14 éves korában kénytelen volt dolgozni, pénzt keresni és szüleit támogatni. Az életnek ez a próbája nem vette el jó kedvét és örömét, hanem inkább fokozta azt. Miután befejezte napi munkáját a bútorgyárban, hazament és segített édesanyjának a háztartásban. Nem hiábavalóságokkal töltötte idejét mint sokan az ő életkorában teszik, nem köny- nyelműsködött kint az utcán mint talán társnői tették, nem szolgáltatta ki magát otthon a család többi tagjával, sőt még hosszú imákba sem mélyedt el, hanem a munkájával és munkájában imádkozott. Istennek ajánlotta minden cselekedetét és munkáját, ezáltal megszentelte azokat és Isten akaratát valósította meg. - Mindezek mellett önmagáról sem felejtkezett meg. Fönnmaradt szabad idejében szeretett sportolni, főleg úszni és hosszabb gyalog túrákat tenni. Szel-