A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-09-01 / 9. szám
46 val hanyatlott karjaiba. Ahogy Loyol a Szentje...- Fiam, szorítsd össze fogadat, míg a doktor úr helyreteszi a lábadat. Jósé felemelte nehéz pilláit és bágyadtan nézett körül.Kezében érezte Gonzáles hadnagy kemény kezét.- Hol a csomag? - suttogta s más nem is érdekelte.- Továbbítottuk, már Barcelonában van. Nyugodt lehetsz. A fiú szemei előtt vöröses lázkarikák vibráltak és száraz volt a torka. /- Édesanyám? Meg kell nyugtatni őt... ne aggódjék...- Már megtettük, Jósé.- Fájni fog a lábam?- Igen.- Jó, nem azért kérdem, mintha félnék. Csak tudni akarom, menynyire szorítsam ökölbe a kezem.- Miért ökölbe, Jósé?- Úgy hallottam Inigoról. Én nagyon tisztelem őt, mert szerette az Istent és hős katona volt.- Loyola szentjét, a rendalapítót gondolod? - kérdezte a doktor s felhasználva az alkalmat, kezét a törött lábra tette. Jósé összeszorította öklét. Örült fájdalom hasogatta, de bár a köny- nye csordult a fájdalomtól, egyre mondta tovább:- Nem akarta a várat átadni... a várfalon harcolt.. egy ágyúgolyó eltalálta... összezúzta a lábát...- S mit tett aztán? - kérdezte az orvos és teljes erejével kihúzta á törött lábat. Jósé felszisszent, de magyarázta tovább:- Rendbe hozták a lábát... Míg feküdt, a szentek életét olvasta., a lába rosszul forrt össze... szétfeszíttette, széttörette.. és nem jajgatott... egy hang sem tört ki belőle... hős volt...- Mint te, Jósé - mondta a hadnagy, mikor az orvos a csontokat recsegve erőltette vissza a helyükre. Talán tíz perc volt az egész
