A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-09-01 / 9. szám

14 dunk arra, ami még nem a miénk. Szeretnénk, hogy valami a miénkle­gyen, de még nem tudtuk megszerezni. Ezért mozgat a vágy, hogy megszerezzük. Többféleképpen is lehet a vágy a belső békétlenség oka. Valaki vágyódik valami után, de ez a valami számára elérhetetlen. Például szeretne itt vagy ott lakni, ilyen vagy olyan munkát kapni, ennyi meg ennyi pénzt szerezni, de számára lehetetlen. A vágy moz­gathatja a képzeletet, ez a valaki talán ábrándozni és álmodozni fog, de mindig ráébred a valóságra, hogy a vágy csak vágy. Éspedig hiá­bavaló vágy. Ennek eredménye lehet; a belső vergődés, a "lelki bé­ke" vagyis a nyugalom elvesztése. Másik eset: amikor többféle vágy van valakiben, de ezek a vágyak "ütköznek". Szeretné ezt is, azt is, de ez az "ez és az" ellentétben áll egymással vagyis választani kell: vagy ezt akarom, vagy azt. Ha nemcsak kis esetekről, hanem komoly dolgokról van szó, gondolha­tunk az Ur Jézus szavaira: "Senki két úrnak nem szolgálhat __Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak" (Mt. 6, 24.) Ezek után felmerülhet bennünk a kérdés: mit kell tennünk, hogy béke legyen szívünkben és a vágy őrlő malmában ne zúzódjék szét életünk, egyéniségünk, jövőnk? Először is néznünk kell azt a célt, amit feltétlenül el kell ér­nünk, és ez az örök boldogság. Tehát tudnom kell, hogy minden vá­gyat fel kell áldoznom, ha az akadály Isten és énköztem. Ez máris rámutat a következő feladatra, hogy "rendet kell teremtenem", azaz rendeznem kell a vágyakat. Segítőm ebben az Isten szeretete és segítő kegyelme, amit kémem kell. De segítőma józan meggondolás is, hogy nem józan dolog olyan dolgok után vágyódni, amik számom­ra lehetetlenek vagy tiltottak. Béke a családban Nagy és fontos dolog ez, mert béke nélkül a családi élet minden, csak nem "meleg otthon". A folytonos veszekedés bizonyosan nem a béke bizonyítéka. De a kérdés az, hogy mi a veszekedés oka? Sokféle lehet. Például: valami nem úgy történik, ahogyan én akarom. Ebben az esetben meg kell vizsgálnom; nem önző dolog-e az, amit én akarok? Vagy; nem jelent-e terhet éspedig meg nem okolt terhet má­soknak az, amit én akarok? Vagy; nem vagyok-e olyan, aki mindig csak kapni akar, de adni nem. Sz. Tamás helyesen mutat rá, amikor hangsúlyozza, hogy az ilyen ellentéteket elsősorban a szeretet által kell elsimítani. Nehéz ez? Sokszor nagyon is nehéz lehet. De nem

Next

/
Thumbnails
Contents