A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

43

veszekedés hangjait is.

Egy alkalommal Kanálosról tartott hazafelé a lőcsfalvi pap. Az erdőben belebotlott a főerdészbe. Bele bizony, mert olyan fejlehor- gasztva bandukolt a csavaros gyalogösvényen, hogy szinte egymásba ütköztek. Együtt ballagtak. A lőcsfalvi pap nem akarta előhozni a témát. Így hát közömbös dolgokról folyt a szó. Végül is maga a főerdész tért rá.- Hej, plébános úr, emlékszik még, mit mondott feleségem operációja előtt?- No csak nincs valami baj - adta az ártatlant a pap.- Nincs-e? Ajajajaj! Csőstül. Minden másképp van. Ne rójja fel az Isten nekem bűnül, de bizony néha azt gondolom, jobb lenne, ha megint megnémulna a feleségem...- Nocsak, nocsak! hát ennyire vagyunk? - fontoskodott a pap.- De bizony! Mintha csak be akarná hozni 30 évi némaságát. Szüntelenül kerepel. De miket mond?! Miket kell hallanom! Mára két gyerek is egészen ideges.- Hát csak viselje most már ezt az új keresztet. A némaság keresztje tulajdonképp már nem is volt kereszt, mert megadva viselték. Ez az igazi kereszt, amit maguknak ácsoltak jó akarattal. Hát csak viselje bátran!- Én csak attól tartok - sóhajtott az erdész - hogy egyszer meg találom ütni. Néha már azon a ponton vagyok. Hiába kérlelem, hiába látja, hogy mire jutottam... hiába... Sokszor már szinte elszakad az idegem... Nem is szeretek otthon lenni. Fogom a puskám és az erdőt járom. Még arra is gondolok, jobb lenne, ha meg most én magam megsüketülnék, hogy ne hallanám szüntelen karattyolását.

Beértek a faluba. Étjük elválik.- No Isten vele, főerdész uram. Bizony sokszor az ember a maga kárán tanulja meg, hogy Isten végtelen bölcsességében mindent a legjobban rendezett el életünkben. Kár megbolygatni.

Az erdész nem tudott mit szólni. Elfordította fejét. Nem akarta, hogy a pap meglássa a könnycseppeket szeme szegletében...