A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-08-01 / 8. szám
25 szonynak nézett ki. Ermenio is szerzett valahonnan szépen hímzett barong-barong Tagalogot (ing), amit Manilában szokás viselni és fehér nadrágot. Gyűrű az igorotoknál nem szokás és a templomokban mindig készenlétbe kell tartani az olcsóbb fajtából néhány különféle méretűt a szertartáshoz. Akopné, aki Tubában a templom-mama és mindenki nagynénije, amellett jómódú és azt hiszi, hogy jó ízlésé van, úgy látszik nem volt elragadtatva Doloresz esküvői ruhájától és felajánlotta neki leánya, Pacita fehér selyemruháját. Ezt azonban leintettem és Doloresz úgy látszik jól érezte magát a sajátjában az oltár előtt térdelve, különösen, hogy a többi leány olyan szépen énekelt mise alatt. Minthogy a lényegen már előző nap túl voltak Baguio- ban, csak azt ismételtük meg, amit meg lehetett és inkább a többi jelenlévő kedvéért, hogy jobban megértsék a házasság szentségi jellegét. Mise után fényképezés volt, de az első kép után Katalina Yarisznak eszébe jutott, hogy a menyasszonynak csokor is illene a kezébe, amin azzal segítettek, hogy az oltáron lévő vázákból kivették a virágokat és a kezébe nyomták. A virágok nem voltak fehérek, de amúgy jól álltak. Az új házaspár azonban szemmelláthatólag még nem szokott egymáshoz, s úgy kellett noszogatni őket, hogy tisztes távolság helyett közelebb álljanak egymáshoz. Es amikor arról volt szó, hogy karonfogva menjenek haza a többiektől kísérve, Ermenio- nak nyoma tűnt és már félúton volt haza; nem szokta meg, hogy asz- szonnyal az oldalán menjen, még akkor se, ha az a felesége. Most már csak az ebéd volt hátra és amíg annak eljött az ideje, végighallgatni egy csomó hosszú, értelmetlen balladát, amit az ö- regek még mindig énekeltek. A vendégek száma azonban már megritkult, mert valahol a környéken egy másik lakodalom is volt és sokan odamentek, hogy azt a fiatal párt is megtiszteljék... En a magam részéről kicsit féltem a rágós karabao-hústól, de kellemes meglepetésemre Gilbert, a sekrestyés, aki tengerész korában a szakács mesterséget is eltanulta, sült csirkét készített, bár nem tudni, miért, annak a húsa is majdnem olyan rágós volt, mint egy vén tinóé. Ebéd alatt megkockáztattam a kérdést, hogy mire jó annyi állatot levágni és annyi pénzt költeni a lakodalomra, amikor helyette a fiatalok házat építhetnének maguknak és berendezkedhetnének belőle. Paciteng a fejét rázta:- Igorot szokás, - válaszolta. Az apáink és nagyapáink szokása és talán jó szokás is. Mert, ha a vőlegény sokat költ az esküvőjére, akkor nem lesz kísértése, hogy elváljon és mást vegyen el; nem tudja megreszkírozni, mert annyiba kerül. Ha meg a feleség hagyná
