A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-08-01 / 8. szám
»0 laná az összes eddigi szokásjog ingását, összeroppanását, végre beleegyezett. Mikor kiszálltam a földalattiból és megálltam a forgalmas New- York-i utcán, úgy tűnt, hogy korán érkeztem. A sarkon jólismert templom állt, betértem. Az a gondolatom jött, hogy az Istennel találkozni lehet a szent könyvek szent tanításában, de mi lenne, ha én ma találkoznék valamilyen formában Krisztussal itt a 31-es utcán? Hirtelenül kérésnek fogalmaztam a gondolatot, magamra borítottam a kereszt jelét és indultam kifelé. Mikor homályos templomból villogó napfénybe lép az ember, önkéntelenül megáll és szemét a fényhez szoktatja. így tettem én is. Es akkor a vállamon egy kezet é- reztem. Es hangot a fülemben:- Atya, csak három fillért! Becsületemre, csak három fillért kérek! Megfordultam. Aránylag fiatal, borotválatlan, rendetlenül öltözött ember szeme dülledten meredt rám.- Becsületemre, három fillérem hiányzik, hogy egy kávét igyam! A zsebembe nyúltam. Nem a papírpénz, hanem a váltópénz felé. Ötvencentes és egy centes volt nálam. Egyik sem megfelelő. Egyik kevés, másik sok. Míg a pénzt nézegettem, erős alkoholszag ütött orrba.- Tudja mit? - mondtam - menjünk együtt, én is akarok inni egy kávét. Ee akkor már egy másik ember csatlakozott hozzánk.- Ez Leó, - mutatta be az emberem és hozzátette: én meg János vagyok. Együtt mentünk a kávézóba. Rendeltem nekik süteményt is a kávé mellé. Mivel mind a kettő félig ittas volt, természetes, hogy önvallomásba kezdtek. A részeg önvallomása mindig őszinte. Mind a kettő arról panaszkodott, hogy reménytelenül alkoholisták és nekem arról fogalmam sem lehet, hogy ez milyen szörnyű gyötrelemmel jár. Mind a kettő állandó ösztönzést érzett arra, hogy elmenjenek egy templomba és egy jó gyónást végezzenek. De János attól félt, hogy húszéves tartozása van és ezzel nehéz lesz nekiindulni. Leó meg azon panaszkodott, hogy az elmúlt hónapban, egy bátor kísérlet hevületében betért gyónni, de a pap elküldte. Mondván, hogy csak akkor oldozza föl, ha már javultan tér vissza újra. Lassankint annyira összebarátkoztunk, hogy meg mertem ígér- tetni velük, miszerint holnap reggel nyolc órakor a templomban találkozunk és mind a kettő gyónni fog. Meg tudtam győzni őket arról, hogy én nem vagyok fölszentelt pap, csak szeminarista, így
