A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

P. Baják Mihály S.J.

A „magyarok tündöklő csillaga "

HA REGI Sz. István-énekünk szövegén elgondolkozunk, első tekintetre talán túlzottnak tűnik az fel előttünk. "Rólad emlékezvén csordulnak könnyei... nem szűnnek iszonyú sírástól szemei."

Ha azonban felütjük a még régibb krónikák lapjait, csak megerősítve látjuk énekünk kitételeit. Mert ott ezt olvassuk: "Sz. István halálakor egész Magyarország kobza siralomra fordult, és az ország egész népe gazdagok és szegények, sűrű könnyhullatás- sal és jagatással siránkozának a szent király, az árvák legkegyesebb atyja halálán, és vala nagy és vigasztalhatatlan szomorúság. " (Hóman: Magyar történet. )

Mi lehetett ennek a rendkívüli gyásznak és siránkozásnak az o- ka? Nyilván csak az, hogySz. Istvánban az egész nép a nagy, igazi, általános kéresztény felebaráti szeretet megtestesülését látta. Kétségtelen, hogy a szent király kora egyik legbölcsebb uralkodója volt; negyven éven át szervezett, alkotott, és alkotásai kiállták a hosszú századok próbáját; de talán mégsem ezért, hanem nagy emberszere- tetéért lett ő "a magyarok tündöklő csillaga". Ezt az emberszerete6