A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

CSER LÁSZLÓ S.J. A LÉLEK ÉLETE HÁLÁTLANSÁG Elméi kedések a vasárnapi Szentieckékró'l. - PÜNKÖSD UTÁNI 9. VASÁRNAP EMBERI közösségünk­ben a hálátlanságot - "rút bűnnek" tartjuk. Ha valaki tőlünk kap valamit,elvárjuk, hogy hálás legyen érte. Sz. Pál a kor intus iákhoz írva példaképpen visz- szatér az Ószövetség választott népére és felsorolja hálátlanságuk rút vétkeit. Azután így folytatja (10, 6); "... Mindeddig emberi erőt meghaladó kísértés nem ért titeket. Hűséges az Isten, aki erőtökön felül nem hagy megkísérteni, ha­nem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok." Mik voltak azok a hálátlanságok, amivel a választott nép Isten jó­ságát viszonozta? Mint az Újszövetség előképei: csodálatosan átsegí­tette őket a Vörös-tengeren. Ez a menekülés a vízen át előképe a keresztségnek. A Manna, amivel csodálatos módon táplálta őket si­vatagi vándorlásuk idején, az Oltáriszentség előképe. A felhő, mely védte őket nappali vándorújukon az isteni Gondviselés képe. Az égő túz, mely vezette őket éjszaka, előképe Krisztus Egyházának. Ha a választott nép hálátlan volt az isteni segítségért és vissza-vissza- tért bálványaihoz az igaz Isten tisztelete helyett, figyelmeztetés ez nekünk, hogy ezt a példát ne kövessük. Az Újszövetségben Krisztus közénk jött, átadta Isten üzenetét, szentségeit erőforrásunkul ren­delte, Egyházát vezetőnknek adta. Ne legyünk hálátlanok. Bármi ér, akármilyen sorscsapás, próba, megvannak az erőforrások, melyek által mindig hűségesek maradhatunk Istenhez, ha akarunk. Természetes, hogy csak úgy maradunk hűségesek, ha az Isten ál­tal megadott csodálatos segítséget felhasználjuk vándorutunkon. Ha nem használjuk, magunk vagyunk oka nyomorúságunknak. Ha hasz-

Next

/
Thumbnails
Contents