A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

35

napok jöhetnek Madridra, készen kell lenni! - Csend lett. S a csend eszükbe juttatja saját helyzetüket.

A hadnagynak feltűnt, hogy apja nem felelt előbbi kérdésére. Talán ő is a szervező munkában segít? S családját nem akarja megrémíteni?

Az anyai szív nem talál nyugalmat. Magára nem gondolt, csaktág- ranyílt szemmel nézi férjét és gyermekeit. S mintha titkos ösztöne súgná, szeme hosszabban időzik idősebb fián. Valami, ő sem tudja, mi, mintha azt súgná: veszélyben van. - Nem látták? Kémek erdeje ma Madrid. S a levél? Ha házkutatás lenne?! Az aggodalom egyre nő szívében. Végre kiárad, s reszketve közli aggodalmát:-Juan, én félek! Féltelek!

De az apa megnyugtatja őket:- Rémképeket láttok mindenütt, nyugodjatok meg szépen.

Ok mégsem nyugszanak meg lelkűk mélyén. Mindnyájan tele aggodalommal tekintenek egymásra.

Este van. Mikor csendesen, némán megcsókolják egymást, könny szökik szemükbe. Kintről felhallik az utcai harcok elhaló, de néha visszatérő zaja. Az idő múlik, már éjfél van.

S ők nem alszanak. Az apa terveket sző, hogyan segítse Krisztus táborát. Fia megbízatásának teljesítéséről gondolkodik, s azon, hogy odaadja életét is szolgálatáért. - A kislány félelemtől reszket, s a Szent Százhoz fohászkodik. - Jósé kéri Istent, használja fel őt is. - Az édesanya pedig könnyes szemmel imádkozik érettük.

A szomszéd házak lakásaiban sem alszanak. Véres fejek, szörnyű szavak idéződnek egyre vissza. Mindenkit ébren tart a félelem.

Lentről őrjáratok zaja hallatszik föl. Hullaszállító kocsik zöreje. S néha egy-egy részeg kurjantás.

Aztán csend. - Ha felhangzik egy-egy dördülés, már nem hallják. Alomba sírták magukat az emberek. A csendes és nyugodt éjszakák emléke álomba ringatta őket, vagy ha más nem, a természetes követelmény, melynek ellenállni alig lehet: a teljes testi-lelki kimerültség. (Folytatjuk)

“Az Egyház Jézus Szentséges Szívének tiszteletét mindig a legnagyobb becsben tartotta és igyekszik is azt minden módon a keresztény népek között előmozdítani.“ XII. Pius.

1