A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám
42 való ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat vetésébe. " KISKORÁBAN sok gyermeknek eszébe jut, milyen szép volna papnak lenni. Mégis kevesen jutnak odáig, hogy rálépjenek az útra, mely az oltárhoz vezet. Talán azért, mert tévesen azt gondolják, a papi hivatás valami egészen különös hivatásérzetet, látomást tételez fel, vagy hogy csak egészen zseniális tehetségű embereket vesznek fel bizonyos szerzetesrendekbe. Ilyen és hasonló félreértések miatt sok papi hivatás elvész, ami kár, hiszen semmibe nem került volna egyszer utánaérdekló'dni.Természetesen más okai is lehetnek annak, hogy valaki elejti a papi pálya tervét. Például az a tény, hogy a papi élet az egyház római szertartásában megkívánja a nőtlenséget, és hogy a hivatást csak azok tudják betölteni, akik nagylelkűségre képesek. Igaz, a papnak, ha jó, egész pap akar lenni, őszinténkén tudni elmondani Xavéri Sz. Ferenc imáját: "Uram, taníts meg igazi nagylelkűségre. Adni számítás nélkül, küzdeni nem törődve sebekkel, dolgozni pihenést nem keresve, feláldozni magamat anélkül hogy más jutalmat várnék mint tudni: a Te szent akaratodat valósítom meg. " De akiben aztán megvan ez a vágy, nagylelkűnek lenni, áldozatok árán is nagyot, szépet alkotni Isten szolgálatában, az emberek örök boldogsága érdekében, az ne gondolkozzék sokat, hanem tegye meg az első lépést. Mert a papi hivatáshoz elsősorban erre a kedvre és képességre van szükség. A többire nézve úgyis világos lesz minden, amint a jelentkező a szeminárium elöljárójával vagy a szerzetesrend főnökével elbeszélget. CSAK EGY kérdésre szeretnék még kitérni. Ma sokan azt látják a papi pálya legnagyobb nehézségének, hogy ez a hivatás nagy lekötöttséget jelent, a szabadság feladásával jár, különösen a szerzetespapság esetében. Ezt az elgondolást én tévesnek tartom. Az ember ugyanis soha nem vesztheti el szabadságát, ellenben az élet minden formájábanbevetiaztegycél érdekében a hűség állandóságával. Nem szülik meg szabadnak lenni a szerzetes fogadalmai, a házasember házas-esküje folytán, hanem szabadon magára vállalja azt, ami életének egyik legnagyobb értékét jelenti: hogy ezentúl önmagához és ígéretéhez hűségesen fogja szabadságát mindig a kitűzött célra felhasználni. Az elhatározáshoz, adott szóhoz való hűség nélkül az ember élete tökéletes szétszórtság lenne; egyszer ebbe, máskor abba az irányba próbálkozna, s természetesen soha nem érne el igazi eredményeket, soha nem tudná megismerni azt a boldogságot, amit pontosan a hűség biztonsága ad a házastársaknak, soha nem lehetne része abban a szépségben, amelyet egy teljesen és visszakozás nélkül Isten országának szentelt élet jelent.
