A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám
39 tezhetik a látható egyház nélkül. Nem mintha a misztikus Krisztus és a látható egyház minden további nélkül azonos lenne. Hiszen mondottuk, hogy valaki az Egyházban maradhat (keresztség), vagyis az Egyházhoz tartozhatik mint látható közösséghez, hacsak nincs kiközösítve, vagy nem eretnek, és mégsem élő tagja Krisztusnak. De Isten szándéka szerint nincs egység Krisztussal látható közösség (Egyház) nélkül, mint ahogy nincs egység Istennel a megtestesült Ige, Jézus Krisztus nélkül. Az Egyház Krisztus Teste; ezen állítás értelme a katolikus tanítás szerint a következő: "a látható és hierarchikus Egyház nélkül (amelynek tagjai nem szükségképpen élő tagjai Krisztusnak) nincs misztikus Krisztus a földön. Amint az Ige húsból való teste által - amely test különbözik az istenségtől - jelenvaló lett a földön, Galileában, időszámításunk kezdetén, ugyanúgy a misztikus Krisztus is Egyháza által jelen van ma a világban lelki valóságával. Ez a látható társaság, az Egyház teszi tehát jelenvalóvá a földön Krisztust és közvetíti az isteni életet. Ezért mondhatjuk, hogy az Egyház, úgy-ahogy, minden emberi tökéletlenségeivel, Krisztus Teste.11 (Y. de Montcheuil S. J.) Jézus Krisztustól függ, hogy milyen eszközöket választ az emberek üdvözítésére és megszentelésére, a megváltás kincseinek folytonos kiárasztására. Nos, ő nem akarta, hogy a hívők kizárólag belső aktusok, érzelmek által, - vagyis minden külső jel, rítus (szentségek) nélkül - részesedjenek a kegyelemben, hanem azt akarta, hogy a kegyelmet látható jelek közvetítsék. Az Egyház, Krisztus Teste a Megtestesülés folytatása, a Megváltás kegyelmének látható kiáradása. A szentségi rend tulajdonképpen az egyetlen nagy Szentségnek, az Egyháznak kivirágzása. Minthogy ez Krisztus akarata, azok is, akik az Egyházon kívül üdvözülnek, (vagyis azok, akik saját hibájukon kívül nem jutnak el a keresztséghez, de nem vétkeznek a Fény ellen), csak úgy tartozhatnak Krisztushoz, hogy burkoltan a szentségeket akarják ("vágykeresztség"). III. A keresztények magatartása az Egyházzal szemben. Szent Ágoston mondotta a hippói keresztényeknek: az a tag, a- melyik nem marad egységben a testtel, nem élhet a lélekből, amely a testet élteti; ha tehát Krisztus leikéből akartok élni, maradjatok Krisztus testében. " Aki Krisztusból akar élni, annak vallásos életét az Egyház tanításához kell szabnia, annak keresnie kell az egységet Krisztus Testével cselekedeteiben, a szentségi élet által. Az Egyházban minden azért van, hogy segítse a Krisztussal való egységet. A látható ele-