A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám
(A lőcsfalvi pap naplójából. ) 23 A perzselő napsugárban vékony medret vágott magának poros arcán a lecsurgó veriték. Fülét, orrahegyét pirosra pörkölte az égető nap. Kukoricát kapált. Csenevész ritka sorok maradoztak utána. E- lőtte dudva tenger. Bojtorján, porcfű, gyalogszeder, pásztortáska s ezer más. A kukoricát úgy kellett megkeresni benne. Három hold. Dereka már fáj a sok hajladozástól. Kézzel tépi ki a gyomot a tő mellett. Úgyis ritka, hátha még kitalálna vágni belőlük. Csempés, széles, rövid ujjain a köröm alatt fekete félholdban áll a föld piszka. Felnéz az égre, miközben derekát ropogtatja, hogy kiálljon belőle a fájás. Mindjárt dél lesz. Meglátja feleségét a dűlő-úton. Már jön is az ebéddel. Ledobja kapáját. Nedves piszkos ingével végighúz a homlokán. Megindul az árnyékba. A hasas vizeskorsóból nagyot húz. Szájából ereszt vizet a kezére. Hatalmas lapulevelet szakit le és abba törülközik. Zöld foltok maradnak a kezén. Az asszony közben odaért.- Itt az ebéd Jánosom. Milyen törtnek látszol!- Átok földje ez, Rozi. Megvert vele az Isten!- Hogy mondhatsz ilyet? Mért vert vón’ meg? - Közben megterít a fa árnyékában. Az embere szinte állati étvággyal esik neki a sa- vanykás habart paszulylevesnek. Jóízűen csámcsogja a szemeket s nagyokat fal hozzá a kenyérből. Az asszony szeretettel nézi erős emberét.- Rozi, nem tudom hallottad-é mán. De papunk is tuggya.- Mit tud?- Ezt a fődet az öcsém megátkozta. Az átok fogott. Rozi elsápad s ijedten mered szeme az emberre.- Megátkozta? Oszt nem is mondtad, mikor elvettél?!- Meg. Mert az ő része lett vóna. Az enyim csak öt hód a másik
