A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-07-01 / 7. szám
21 C sodálatos módon bejutott; mint nőt és rosszhírű személyt kiutasíthatták volna. De a házigazdát érdekelni kezdte ez a váratlan epizód és további fejleményei; hamarosan le is szűrte magának a tanulságot: "Ha próféta volna, tudná, ki ez és miféle, aki őt érinti; hiszen bűnös asszony"; tehát vagy nem próféta, vagy maga is ugyanahhoz a közönséges népséghez tartozik! Az asszony alabástrom edényben illatos olajat hozott. Hogy pontosan mit szándékozott tenni, azt előre talán maga sem tudta. Megállt hátul a Mester lábánál. Nem bírta visszatartani megindultságát; sírásban tört ki. Lehajolt, letette az alabástromot; könnyei így Jézus lábát kezdték öntözni. Talán mivel nem volt kéznél megfelelő kendője, hajfürtjeivel törölte meg. Jézus lábát csókolgatta, szavak nélkül így akarta elmondani bűnbánatát, reménykedését, szeretetét. Az olajat a fejre illett volna öntenie, de méltatlannak gondolta magát ilyen bizalmas gesztusra; az Úr lábát kente meg az értékes parfümmel. - Közben magán kellett éreznie az asztaltársaság meglepődését és megvetését; de nem törődött vele. Jézus hallgatott. Mintha különösebben nem érdekelné ez a neki szánt tisztelet nyilvánítás... De meg kellett tömi a csendet; a tekintetekben megnyilatkozó megvetést nem lehetett szó nélkül hagyni. "Simon, valami mondanivalóm van". "Beszélj, Mester". Két a- dósa volt egy hitelezőnek; egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből fizetniök, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt jobban szeretni? " A vendéglátó szavából érezni a kényszerű leereszkedést ehhez az iskolásgyerekeknek való bárgyú kérdéshez; "Úgy gondolom, az, akinek többet engedett el". Jézus meg is dicsérte okos válaszáért: "Helyesen ítéltél". De aztán kiderült, hogy a példázat nem is olyan ártatlanul naív. Hiszen erre a megvetett asszonyra meg a rátarti házigazdára vonatkozik; - Te elmulasztottad a vendégnek megjáró tisztelet- és szere- tet-megnyilvánulásokat, ez az asszony pedig önmagát megalázva, vagyonát és szívét ráköltve sokszorosan megadta. "Azért azt mondom nektek: Bocsánatot nyer az ő sok bűié, mert nagyon szereteti; (akinek ugyanis több bocsáttatik meg, az jobban szeret;) akinek vi- szontkevesebb bocsáttatik meg, az kevésbé szeret". Aztán így szólt az asszonyhoz: "Bűneid megbocsáttatnak". E szavakra, Simonnak enyhén zavarba kellett jönnie, valami bánatfélét, engesztelési, bocsánatkérést éreznie a szemére vetett udvariatlanságért. Kicsit megszerette a Mestert. - Az asszonyt továbbra sem érdekelte az asztaltársaság. Diadalittasan
