A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-06-01 / 6. szám

47

rájuk nézett és ennyit mondott;- Hm.- Talán baj van, uram? - kockáztatta meg Jósé a kérdést.

A férfi elmosolyodott.- Na, majd meglátjuk. És fürkészve mérte végig mindhármukat.- Fiam, véres a homlokod, mit csináltál?- Egy kicsit, izé... nem akartak elengedni...

Pedró látta, hogy Jósé szerénységből hallgatni fog, azért elmesélte az egész verekedést. Mikor befejezte, a férfi Jóséhoz lépett, kivette zsebkendőjét és letörölte a megalvadt vért.- Fiam, szólt meleg hangon, ez a vér legyen legnagyobb büszkeséged. Sok ilyen bátran kiontott hitvallói vér kell most Spanyolországnak! Hanem késő van már.. Talán ti... Nem, mégis menjetek...- Kérem, szólt Jósé, ez a két fiú az utcán csatlakozott hozzám. Reggel óta nem ettek szegények. Ha lehetne, egy kis kenyeret. És ha valahol a házban hely volna... Reggel értük jönnék, de előbb szólnom kell édesapámnak.

A férfi kinyitott egy másik ajtót, és néhány perc múlva a feleségével együtt jött vissza.

A két fiút asztalhoz ültették, s ők maguk is leültek, hógy a két gyermek merjen nyugodtan enni. Jósé felállt és megköszönte, hogy helyet adtak két barátjának. ígérte, holnap visszajön és indult is már kifelé.- De még valamit, szólt Jósé. Tudom, hogy bátyám küldetései a fehérek irányítóihoz szólnak. Azt hiszem, itt bátran elmondhatom, hogy... Oltáriszentség van nálunk.- Hogyan?- Pedró öccsénél van. Nemes és hősi tett árán mentette meg. Ha kaphatnánk tanácsot; hol találunk egy tisztelendő urat.- Fiaim, szólt az idős úr, azt nem mondhatom meg, ki és mikor jön ide, de Ígérem, hogy két napon belül pap kezébe teszem. Bár holnap reggel megáldozhatnánk...- Tényleg, áldozhatnánk...- Majd meglátjuk. Egyelőre bevisszük a könyvtárszobába és ott elrejtjük.

Miguel átadta a kis dobozt, de az idős úr visszatette a kezébe.- Hozd te, fiam, te még gyermek vagy.

És megindultak. Olyan volt ez a kis menet, mint a katakombák körmenete. Csakhogy ott a mécses jobbra-balra rosszul faragott és durvaköveket világított meg, itt pedig előkelőén bútorozott szobákat; ott mécs vibrált, itt csillár árasztott tündöklő fényt, s mégis min-