A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-06-01 / 6. szám

36

őz vagy galamb szelídsége rámutat a szelídség másik vonására is: ez a finomság, a tapintat, az önfegyelmezett és jól nevelt emberek "modora", amit sugároz az arc, taglejtés, hang és a "finom egyéniség".

A szelídség kívánatos mivoltát mintegy kiemeli, ha nézzük azt, ami a harag mellett odasettenkedik, mint a szelídség ellentétje: a durva és érdes modor, mogorva és keserű arc, beszéd... egyéniség.

Örök példánk marad a szelídszívű Jézus, Akit szeretnek, Akitől a kisgyermek sem fél, Aki Szívének szelídségével fel akar emelni minden embert és társadalmakat is arra a magaslatra, ahol az élet törvénye nem a fékezetlen harag, ingerült kirobbanás és az életet nyugtalanná tevő dühösség.

Igen, a szelídség fontos erény... társadalmi erény is... és kemény elhatározást kíván, de kemény küzdést is, tehát erős akaratot is. Nem könnyű erény, de lehetséges mindenki számára Isten kegyelmével.

JÉZUS SZÍVE, VÉTKEINKÉRT ENGESZTELŐ ÁLDOZAT

Megrendítő szertartás lehetett az Ószövetségben, mikor a főpap az engesztelés napján, az Ószövetség "nagypéntekjén", kezeit egy kecskebak fejére tette, és felette bevallotta a zsidó nép összes hibáit, hűtlenségét és bűneit és azokat így mintegy rárakta arra a helyettesítő állatra (Lev. 16, 21.) A "bűnbakot" aztán kiűzték a sivatagba, hogy ott a vadállatok széttépjék vagy éhen pusztul jón. Ez már a zsidókhoz írt levélben is úgy szerepel mint az igazi nagypéntek előképe. Hiszen Krisztus is a "táboron kívül", vagyis Jeruzsálem kapuja előttszenvedett, hogy vére által megszentel je népét". (Lásd Zsid. 13, 12...)

"Menjünk ki tehát Hozzá a táboron kívül" (Zsid. 13,13.) keresztjéhez, bűneink igazi engesztelő áldozatához, és gondolkodjunk el szereteté- nek nagyságán. Nem egy oktalan állatra rakjuk rá bűneinket, mely azokat úgy sem bírja eltörölni, hanem Isten egyszülött Fia, az Isten Báránya veszi magára a világ bűneit.

Két gondolat ragad meg itt bennünket: az el ső, hogy a bűn által tulajdonképpen el játszottuk életünket, és azt csak Jézus engesztelő áldozatának és megváltó halálának erejéből tengetjük. A másik: mily rettenetes valami lehetett a végtelenül szent Űr Jézusnak, mint Isten Bárányának oly közeli érintkezésbe jönnie a világ bűneivel! Ebből érthetjük meg lelki szenvedésének nagyságát az Olajfák hegyén, ésmegrendítő fölkiáltását a kereszten: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? (R. Gräber)