A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-06-01 / 6. szám
14 kúria alatt a patak partján. S benne is füstölögtek, mikor a rádói pap házába ért. Nem is csoda, ha ezzel kezdődött a társalgás:- Te nem próbáltál semmit evvel a két öreg legénnyel? - kérdi bevezetés nélkül.- Megvallom, mikortájt ide kerültem. De azóta se! Tudod az így volt: Bezörgettem a kúrián. Cselédet nem tartanak, hát az öregebbik jött ajtót nyitni. Majd kiesett a tajték pipa a szájából, mikor meglátott. Egyszerre csak, minden köszönés nélkül megszólal:-Nézze Főtisztelendő Uram, ne háborgassa nyugalmunkat. Igaz, mi jó katolikus emberek vagyunk. Hiszünk Istenben, de mink nem fogadjuk el a dogmákat, szentségeket, az mind hókusz-pókusz, amit a szamár papok találtak ki! - Hát én erre hirtelenében szólni sem tudtam. De nem is lett volna időm, mert valahonnan a másik is előkerült. Az se biccentett felém se. Egy darabig mind a hárman hallgattunk. Erre meg a fiatalabbik szólal meg: - Mink az egyházi adót mindig pontosan befizettük! Ez becsület dolga, mert jó katolikus emberek hírében állunk. Mit akar mást! ? A többivel meg majd nem Önnek, hanem az Istennek számolunk.- De kérem, mondom én, én csak mint afféle úri ember a tisztesség kedvéért vizitelni jöttem. - Erre egymásra néztek. Majd az öregebbik udvariasan így szólt: Bocsásson meg plébános úr, de ez nálunk családi örökség vagy mondjuk inkább hagyomány, hogy mi papokkal nem foglalkozunk. S mind a ketten otthagytak. Hát bizony én azóta nem próbálkoztam.- Furcsa egy örökség. /- Atkos örökség. * # * A Zala patak azóta sok esztendő vizét vitte le a Balatonba. Egyik este a lőcsfalvi pap épp nyugovóra készült, amikor berregni kezd a csengő. Julis asszony majd hanyatt esett az ijedelemtől az ajtóban, mert nem más állt ott, mint a fiatal Rozgonyi úr. Akkorára a lőcsfalvi pap is felrántotta a reverendáját.- Jó estét kívánok. Bocsánat a zavarásért. De hamar jöjjön plébános úr. A rádói pap nincs otthon. A bátyám a végét járja s papot kíván. A lőcsfalvi pap hamarosan magához vette, ami ilyenkor szükséges és felkászolódtak a kocsira. Bár a Legszentebb ott pihent a szíve felett az aranyos szelencében, nem állhatta meg, hogy a fejében
