A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-05-01 / 5. szám

42

és meggyökerezése, a valóságnak meg-nem-felelő ténymagyarázat, a tévedések, a gyanú, a bizalmatlanság, az ellenszenv a katolikus Egyházzal kapcsolatban.

A nyugati Egyház is a maga történetét élte, harcolt a tévtanok ellen s nem érezte szükségét a keleti keresztényekkel való kapcsolatnak és egységnek. A nyugati Egyházban ezenfelül teljes erejével bontakozik ki hitünk tanítása a primátus Istentől rendelt tény érői.

így Kelet és Nyugat a maga útját járta, a maga életét élte s csaknem minden közös vonás hiányzott belőlük. Ezért beszéli mindkét tábor ma is a maga nyelvét, ezért értik meg olyan nehezen egymást s még az Egyház mibenlétéről vallott nézetükben is alig egyeznek. Keleten a helyi egyházi szervezetek jelentőségét hangsúlyozták, Nyugaton a központosítottság tényét, a primátust. Ennek megfelelően a Szent Péter utódainak egységesítő hatása alól szinte kezdettől fogva különálló keleti egyházak a hit tanaiban megnyilvánuló egységet sürgetik - a fegyelmi és kormányzati egység nélkül. A hagyományok széleskörű különbözősége miatt nehezen érti meg a keleti keresztény, hogy atyai otthonra lelhet a katolikus Egyházban, mely az ő szemében latin és nyugati.

Pedig mindkét hagyomány - a keleti is, a nyugati is - apostoli eredetű s azonos Szentíráson alapuló tanokban gyökerezik.

III. Mi a teendő?

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell a szomorú tényt: Krisztus Misztikus Testén ejtett s ejt ma is sebet a szakadás. A római Egyház is, a keleti is - s ez utóbbi a központtól való távolléte miatt fokozottabb mértékben - lelkileg és a hitbeli tanok tekintetében egyaránt veszítettek a szerencsétlen szakadás következménye folytán. Amikor majd mindkét fél, Krisztus igaz érzelmeitől vezérelve, a- lázatosan belátja, hogy szüksége van az egységre, akkor teszik majd meg az első nagy lépést az unió felé, melyet a szeretet sürget s ez a szeretet egyben elő is készíti majd az utat a kölcsönös megegyezésre.

Bármilyen módon munkálja is aztán valaki az egységet, ismételten át kell majd elmélkednie Krisztus főpapi imáját (Ján. 17) s állandóan szem előtt kell tartania a Megváltó óhaját: ".. .hogy mindnyájan egyek legyenek!" Mindkét félnek őszinte fájdalommal kell éreznie a szakadás sebét és botrányát. Be kell látniuk, hogy a szakadás folytatása az Egyház Alapítójának kifejezett akaratával ellenkezik, engedetlenség Krisztussal szemben s állandósuló bűnös állapot. E- zért kell őszintén, komolyan, kölcsönös szeretettől ihletve az egy-