A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-05-01 / 5. szám

35

kedünk, aztán vállunkat és fejünket közepesen meghajtjuk, majd felál lünk.

A térdhajtásban szinténmegalázódás, nagy tisztelet, sokszor imádás nyilvánul meg. Régen térdet szoktak hajtani a királyok előtt: is. Ezért a római katonák, mikor Krisztus királyságából gúnyt űztek, "térdet hajtva előtte így gúnyolták: üdvözlégy, zsidók királya! " (Mt. 27, 29.) Mi imádásunk jeléül hajtunk térdet az oltárszekrénybenle- vő Oltáriszentség előtt ha bemegyünk a templomba vagy onnan távozunk, vagy átmegyünk az oltárszekrény előtt.

A papa szentmisében átváltoztatás után feltűnően sokszor hajt térdet; a szentostya érintése előtt és után. Ezzel mintegy bocsánatot kér, hogy méltatlansága ellenére is érinteni meri. a Legszentebbet.

Különösennagy és alázatos tiszteletünk jeléül térdet szoktunk még hajtani nagypénteken a feszület előtt, mely Krisztus megváltóhalálát állítja elénk; mise alatt, mikor a pap a Hiszekegyben és az utolsó evangéliumban a megtestesülés titkát említi; végül mikor a me- gyéspüspöknekmintaz apostolok utódjának, tiszteletből püspöki gyűrűjét megcsókoljuk.

A térdhajtásnál, mivel az sokszor előfordul vallási életünkben és azért könnyen megszokottá válik, sok szándéktalan tiszteletlenség és gondolatnélküliség fordul elő. Ha nem vagyunk betegek, köszvé- nyesek, egyenes testtartással, nyugodtan féltérdre ereszkedünk, úgy hogy térdünk a földet érje, aztán éppoly nyugodtan ismét felegyenesedünk. Ne tegyük magunkat és hitvallásunkat nevetségessé azzal, hogy térdünket csak megbiccentjük, vagy girbe-görbe testtartással, fejünket szanaszét hordva hajtunk térdet.

A térdelés által mintegy egészen kicsinnyé tesszük magunkat Isten előtt, azért is ez elsősorban a bűntudat külső kifejezése. Míg egészségesek vagyunk, mindig térdelve gyónunk. Térdelünk továbbá, mikor valamit buzgón, nagy alázattal kérünk Istentől, vagy Vele, mint illik, nagy tisztelettel akarunk társalogni az imában. így imádkozott Salamon a templom felszentelésénél; térden állva, kezét az ég felé tárva. (III. Kir. 8, 34.) Térdelve imádkozott az Úr az Olajfák hegyén; Péter apostol is, mielőtt a Tabita nevű jámbor asszonyt feltámasztotta. (Ap. Csel. 9, 40.) Mikor Sz. Pál az efezusiaktól búcsúzott, velük együtt térdelve imádkozott. (U. o. 20,36.) Egy ősegyházi író azt jegyezte fel Sz. Jakab apostolról, hogy a sok térdeléstől olyan lett a térde, mint a tevéé.

Tertullián szerint (szül. 160 körül) az ősegyházban a mise alatt a hívek, a vasárnapot és a húsvéti időt kivéve, mindig térdelve szók-