A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám
10 "Az igazat megvallva nem hiszem, hogy azok a kegyelmek és áldások, amelyeket ígér, az evilági javak bőségében állnak, mert, ahogy (az Úr Jézus maga) mondja, ezek a javak szegénnyé tesznek az O kegyelmében és szeretetében, márpedig 0 éppen ebben gazdagítani akar bennünket" (Lettre a la Mere Greyfié.) "Éppen úgy hálásaknak kell lennünk a sikertelenségért mint a jó kimenetelért, egyformán belenyugodnunk és alávetnünk magunkat az ő tetszésének, amikor vállalkozásaink nem érnek jó véget és minden fáradozásunk haszontalannak látszik, mint amikor kívánságunk szerint sikerülnek". (Lettre á la Soeur Joly.) Végeredményben tehát erre az ígéretre is áll az a föltétel, amely- lyel Isten minden tiszteletteljes, alázatos, bizakodó imánkat meghallgatja és teljesíti; Isten főszempontja az, hogy amit kérésünkre megad, örök életünknek javára váljék. T ulajdonképpen tehát ez az ígéret (mint minden imameghallgatás is) nagy "nesze-semmi"?! Mi azt előre nem tudjuk, mi váliköröküdvösségünkre; fölösleges hát kémünk vagy remélnünk akármit is, éppen úgy fölösleges a vállalkozásaink sikerére vonatkozó Jézus Szíve ígéret is?! Isten úgyis azt adja meg, amit O jónak lát; mi legföljebb az utólagos örömből vagy csalódásból ismerhetjük meg, milyen sikert vagy sikertelenséget szánt nekünk? Való igaz, hogy az örök üdvösség felé vezető utunkat Isten abszolút felsőbbséggel szabja meg, és előre nem avat be a terveibe. Viszont az is igaz, hogy személyként, a személynek járó tisztelettel bánik velünk; közreműködésünket, gyermeki bizalmunkat kéri, az ismeretlen jövőbe szeretettel hív és kísér, és azt várja, hogy titkos végzéseinek szeretettel nézzünk elébe. Ezért nagyon is emberi és méltó dolog, hogy a keresztény család a fönnmaradásának és boldogulásának ingatag ügyét teljes bizalomban megossza a Megváltóval. Milyen óriási különbség van hitetlen és mélyen hívő családok között! Különösen akkor, ha a hitetleneknek j ól megy dolga, gondtalanul élnek, a hívőknek pedig problémák, sikertelenségek, nélkülözések között kell reménykedniük. E nnek az ígéretnek alapja az az "érdekközösség" amely Krisztus és az ő híve között fennáll. Az ember önként és tisztelettel, szeretettel, hálás örömmel vállalja, hogy a Megváltó szenvedéseit a lehetőségekhez képest megossza, Krisztusnak a meg- bántásokért, megaláztatásokért, közömbösségért a saját ragaszkodásával elégtételt nyújtson, apostoli szándékait képviselje a társa-
