A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-05-01 / 5. szám

4

Ha hitünk áthatja vallási tudásunkat, ha akaratunk úgy a magunk, mint környezetünk életében ezta hittel átitatott ismeretet cselekvésre fordítja, akkor vagyunk igazán vallásosak. Hit, tudás és tett egységesen hatnak magunkra és környezetünkre és munkálják bennünk és általunk Isten országát.

LELKI ÉLETÜNKBEN az imádság olyan lényeges, annyiramagá- tól értetődő követelmény, hogy mikor Sz. Péter első levelében híveihez szól, nem is annyira az ima szükségességét, hanem a módját köti lelkűkre. így ír hozzájuk (4, 7-11): •

"Legyetek okosak és ügyeljetek arra, hogy helyesen imádkozzatok. Mindenekelőtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében ... ...Ha valaki beszél, mintegy Isten szavával szól jón, ha valaki szolgál, tegye azzal az erővel, amit Isten juttat, hogy Jézus Krisztus által mindenben megdicsoül jön az Isten."

Az imának át kell hatnia egész életünket. De milyen legyen az i- mánk? Az apostol szerint olyan, hogy magunkba elmélkedjük és könyörögjük az Úr Jézus lelkületét. Imánknak oda kell hatnia, hogy beleöltözhessen Krisztus szellemébe. Hogy gondolatainkatátszenteljük Jézus lelkületébe, érzéseinket az O érzéseivé tegyük, cselekedeteink szinte már az 0 tettei legyenek. Ilyen szükséges, ekkora az ereje, ez a célja személyes imáinknak. Ez a Krisztusba-öltözés, mely any- nyira lényege lelki életünknek csak egy módon történhet meg: ha imádkozunk.

Merjünk szembenézni magunkkal és merjük megkérdezni magunktól: im ádkozunk-e ? Ha nemjele az annak, hogy haldoklik bennünk a hit, ha már egészen el nem halt... Ha számonkérésünk azt vallja, hogy imádkozunk, kérdezzük tovább magunktól: szokásból? gépiesen? figyelmetlenül? közönyösen? Vagy buzgón, egész lélekkel, lelki képességeinket összpontosítva Istenre? Úgy hogy az életünk, a lelkünk üdvössége függ imádkozó lelkületűnktől? Vajon milyen gyümölcseit látjuk imaéletünknek? Atformál-e Jézus lelke szerint ben