A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-04-01 / 4. szám
22 hogy jelentéseikbe tapintatlanság vagy indiszkréció csússzék be, ill. hogy pontatlansággal az igazság ellen vétsenek. Az várjuk önöktől, hogy a zsinat idején a közvéleményt helyesen tájékoztassák. így sok előítéletet sikerül majd munkájukkal eloszlatni. Hirdessék csakbát- ran, hogy az Egyháznak nincs semmi rejtegetni valója, vargabetűk nélkül egyenes irányban halad, nem is törekszik másra, mint arra, hogy az igazság jegyében béke legyen minden ember, a föld valameny- nyi népe között. Ami magunkat illeti, nem kívánunk egyebet, mint azt, hogy személyünkről joggal írhassák: az Isten is, meg a népeka papot láthatták benne, őszinte barátja volt minden nemzetnek. SAJNOS, nem mindegyik újságíró szívlelte meg a pápa szavait és %y alig, hogy a zsinat megkezdte munkaüléseinek sorát, már is képtelen hírek láttak napvilágot, különösen a baloldali és antiklerikális sajtóorgánumok hasábjain. ENNEK egyik beszédes példájaként idézhetjük azt a hírt, amelyet az egyik római jobboldali napilap röppentett föl. Az illető újság a zsinatra érkezett magyar püspökökről szólva, nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a kommunista kormány kreatúrái és az állam érdekei védelmében akarnak tárgyalásokat kezdeni a Vatikánnal. Reggel látott napvilágot e képtelen hír és este az Italia olasz híriroda már jelentette, hogy a zsinati elnökség a zsinaton jelenlevő Dr. Hamvas Endre Csanádi püspököt, Kovács Sándor szombathelyi püspököt ésDr. Brezanóczi Pál egri apostoli kormányzót minden ilyen rosszakaratúállítással szemben védelmébe vette és a három főpásztor papibecsülete és egyházhuségemellett teljes tekintélyével síkra szállt. DE EGY bizonyos sajtó - most viszont a baloldali sajtóból idézhetnénk elriasztó példákat, a zsinati viták idején a hittudományi bizottság elnökét, a Szent Officium titkárát, akarta meghurcolni, fút-fát összekiabálva arról, hogy a bíboros, mint a konzervatív csoport vezetője, mint bukott meg javaslataival és mint volt kénytelen látni eddigi politikájának teljes csődjét. Mondanunk sem kell, hogy csak a szokásos zsinati vitákról volt szó és Ottaviani bíborost a pápa nemhogy elejtette volna, hanem az átdolgozásra visszaküldött zsinati javaslatok új vegyes-bizottságának egyik elnökévé nevezte ki. Hogy Ottaviani bíboros szkémáját le kell rövidíteni és át kell dolgozni? Az eddig tárgyalt többi javaslatkötegnek is ez lett a sorsa. A következő hónapok folyamán a második ülésszak megnyitásáig a zsinatra előkészített 72 szkémát 20-ra kell lerövidíteni. AKADTAK aztán újságír ók, akik a jólértesültség karizmájával kérkedve szinte nevetségessé váltak feltételezéseikkel. Pl. az angol