A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
39 latot velük s keresztény szellemmel kell eltölteni őket. A szívek Krisztussal való egyesülésének útját leginkább a személyesen gyakorolt szeretet egyengeti: pl. orvosságot juttatni, szolgálatot tenni valakinek vagy megvigasztalni valakit. Imádkoznunk kell tehát, hogy a vietnami katolikusok életük példájával s nagy apostoli buzgalommal azon legyenek, hogy minél előbb Krisztushoz vezessék honfitársaikat. r t t CSAK LÁSZLÓ Regény a spanyol forradalom idejéből (3. folytatás) VER ES LANG KÖZÖTT Az óra utáni szünetben újra csoportosultak a fiúk. Most a többiek is, akik későbben jöttek, belekapcsolódtak a vitába. Nem egy csoportban voltak, hanem ötösével, tizesével. így mindenki szóhoz juthatott. Az iskolaudvar harsogott. A nagyok a kijárat előtt tárgyaltak, a kicsinyek a kerítés körül ugráltak, zsibongtak és labdáztak, a középosztályosok pedig közöttük föl-le, össze-vissza keveredve forogtak és zajongtak. Olyan volt a tér, mint egy hangyaboly. Csak az ötödik osztály volt együtt, de ott is nagyon élénk volt a kép; hol szétfutottak, hol más csoportok alakultak, néha elcsendesedtek, néha meg egetverő lármát csaptak. A hangzavarból nem ritkán éles és gúnyolódó mondatok csapódtak fel és ilyeneket lehetett hallani:- Ugyan, az rég lejárt, megmondta az oroszok híres szónoka!- Mi? Jézus nem tudja boldogítani a földet?- Hazudsz. A kommunisták teszik tönkre,- Moszkva j ó, segíti pénzzel a mieinket ... Ebből a néhány szóból ugyan nem lehetett ki okosodni, de ki lehetett venni, miről folyik a beszélgetés. Jósé vagy nyolc fiú között állt és meggyőződéstől sugárzó szemekkel beszélte el nekik azt, amit apjától nem egyszer hallott. S a fiúk bólogattak, mikor elmondta, hogy a kommunisták eddig minden országban romboltak, de sehol sem építettek; hogy ahol ők vannak, béke helyett gyilkolás van és vér folyik, és hogy a vezetők gazdagok, de éhesek a munkások, mert kiszipolyozzák őket. Jósé lenyűgöző és szinte megdöbbentő volt így, mikor beszélt. Fiatal arca, rugalmas, izmos alakja s hirtelen mozgású kezei csupa