A Szív, 1961 (47. évfolyam, 2-9. szám)

1961-02-01 / 2. szám

20

Jégtörő Mátyásnak nevezi a magyar nép február 24-e ünnepét. Nem a szentre gondol ekkor, de az időváltozásra, a tél megszűnésére.

A szentről - nem csoda, hogy nem nagyon gondol rá a nép - keveset tudunk. 0 az apostolok közül az, akiről a legkevesebb adatunk van. Az áruló Júdás helyébe választották az apostolok testületébe, de hogy kinek a fia, milyen foglalkozású, családos volt-e, mikor csatlakozott Krisztushoz - mindez ismeretlen előttünk.

Az Apostolok Cselekedetei (1.15-26) leírja, hogy Péter, az apostol-csoport feje, "egy alkalommal szólásra emelkedett. Az egybegyűltek száma százhúsz lehetett. Testvérek, be kellett teljesednie annak az írásnak, melyben a Szentlélek Dávid ajkával júdásról, a Jézust foglyulejtők vezetőjéről jövendölt... Tisztségét kapja meg más. Szükséges tehát, hogy valaki azok közül, akik mindig velünk tartottak, amíg az Ur Jézus közöttünk járt-kelt velünk együtt tanúskodjék az ő föltámadásáról.

"Erre kijelöltek kettőt: Józsefet, akit Barzabásnak, másnéven Jusztusznak is hívtak és Mátyást. Azután imádkoztak... sorsot vetettek rájuk. A sors Mátyásra esett, mire a többi tizenegy apostol közé sorolták. "

Pünkösd napján Mátyás már ott volt Szűz Mária mellett, amikor a Szentlélek kegyelmét kapták az apostolok és a félénk tanítványokból bátor missziósok lettek.

Azóta, bizonyos, nagy áldozattal hirdette az evangéliumot, de merre járt - ezt nem tudjuk. Gondolják, hogy Etiópiában, mások szerint a Fekete tengertől keletre dolgozott volna Isten országának terjedésén. Vértanúsága körülményeit nem ismerjük. Csak annyi bizonyos, hogy amit neve jelent (Mátyás, héber szó jelentése: Isten ajándéka) az a kegyelem nem volt benne hiábavaló, mint ahogy ezt állíthatta magáról Szent Pál is.

(Schütz: Szentek élete)