A Szív, 1960 (46. évfolyam, 7-11. szám)
1960-11-01 / 11. szám
6 A koromfekete misekönyvet nyitom fel. Csak az örök-mécses fénye piros ebben a komolyan fehér-fekete liturgiában. Az örökmécs piros fénye az üveg alatt olyan, mint egy átvilágított szív. Ember szív, mely szeret. Mint egy örökkévalóságból mindenüvé behatoló Isteni Szív, mely könyörületes. VeózetlelmeA arvarniiAs "Aki nincs Velem, Ellenem van; aki nem gyűjt Velem, az szétszór. .. " Bizony ez nem a legszívsimogatóbb üzenet igen soknak az 500 millió katolikus keresztény közül. Az általános tapasztalat u- gyanis azt mutatja, hogy a katolikusok elég nagy százaléka, kétfelé sántikáló, megalkuvó, lanyha porhintő katolikus keresztény csupán. Mert ha valaki valamicskét megtesz a maga megnyugtatására mikor mindent meg kellene tenni, veszedelmes önámítás áldozata. Aki azt hiszi, hogy ő még jó katolikus keresztény, mert gyermekeit megkeresztelt éti, (de hogy hogyan nő fel, az nem számít már) mert ha meghal valaki, még egyházilag temetteti el ( hogy a leikével mi lesz, az már nem érdekli), s évente párszor, Húsvétkor, Karácsonykor, temetéskor, esküvőkor elmegy a templomba ( azt már nem merem mondani, hogy résztvesz a szentmise áldozatban), maga magát ámítgatja. Aki azt hiszi, hogy ő még jó katolikus keresztény annak ellenére, hogy házasságát egyházon kívül köti és éli, de feltűnő érdemeket próbál szerezni a katolikus élet más vonalán (adakozás, templomépítés, nagylelkű szolgálatok), hogy kiegyensúlyozza ezt a "szépséghibát", az nem Vele gyűjt, hanem szétszór. Az üdvösség ügyében nincs alkudozás, részletre vásárlás. Vagy- vagy. Vagy Vele vagy egészen, vagy ellene vagy. Aki válaszúihoz ért s tudja, melyik út "az út, az igazság és az élet" s mégsem azt választja, az nem Hozzá megy, hanem távolodik Tőle, még akkor is, ha azzal ámítgatja magát,hogy a végén,mindé n út Rómába vezet. Ez a veszedelmes önámítás nagyobbméretű, mint valaki is gondolni merné....
