A Szív, 1960 (46. évfolyam, 7-11. szám)

1960-07-01 / 7. szám

6 MAGYAR PÉLDAKÉPEINK: Boldog Kinga és BoldoO lolánta O ' Július 27. "Királyasszony kertje kivirult hajnalra..." Vájjon melyiké virult ügy ki, mint M á r i a királynőé? Három gyermekét emelte oltárra az Egyház. Kingát, Jolántát és a Nyulak szigetének áldozatos lakóját: Szent Margitot. KINGA (idegen nyelven Kunigundának nevezik) 1224-ben született. Atyja, Béla herceg, a későbbi IV. Béla, édesanyja, görög hercegnő, Lascaris Mária. A kis Kinga ennek a mélyen vallásos édesanyának köszönhette vallásos neveltetését. Sokat hallhatott nagynénjéről is, a szentéletű türingiai őrgrófnéről, akit magyarországi Szent Er­zsébet néven tisztel az Egyház. Különösen késólobi jótékonykodá­sában tűnik ki majd a szent nagynéni példájának az ereje. A királyné előteremtett mindent, amit a kor nevelő művészete nyújtani tudott. A legenda így ír Kinga gyermekkoráról: "Neveltetett a latin nyelv tudományában és az Ur félelmében. " A jó Isten azonban egészen különös, titokzatos magasságok (n]é vezette a kis hercegnő lelkét. így történt, hogy amikor tizenhatéves korában férjhez adták V.Boleszláv lengyel királyhoz, az esküvő es­téjén azzal a kéréssel fordult férjéhez, hogy éljen megtartóztatás­ban vele, mert ő Istennek szentelte magát. Boleszláv beleegyezett. Egy év elmúltával, közös elhatározással, örök tisztasági fogadalmat tettek a krakói püspök előtt. Ezért nevezi a történelem Kinga férjét Tiszta Boleszlávnak. A lengyel királyi udvar mégsem maradt gyermekkacagás nélkül. Kinga szülei, talán éppen a közelgő tatár-veszedelem elől, hozzája küldötték ötéves kishúgát, Jolántát. Reá pazarolta azután a szent házaspár minden szere tétét, gyöngédségét. Kinga gyönyörű, kiegyen­súlyozott jellemmé nevelte a vidám kisleányt. Jolántára hatással volt nővérének rejtett életszentsége. Tudta, hogy Kinga, királynői ruhái alatt, vezeklőöltönyt visel. Látta, micsoda odaadással gondozza a szegényeket, betegeket. így vette át az önmegtagadó élet és az ir- galmas-szívűség Erzsébettől származó hagyományát.

Next

/
Thumbnails
Contents