A Szív, 1960 (46. évfolyam, 7-11. szám)
1960-07-01 / 7. szám
7 Ahol ez a helyzet, ott az egyházi parancsolatok között is megtaláljuk: "Tehetséged szerint járulj hozzá az Egyház fenntartásához/" Ezzel azonban, mint láttuk, nem újkeletű parancsot hozott az Egyház, hanem csak Istentől előírt kötelességünkre figyelmeztet, amelyet súlyos bűn terhe alatt teljesítenünk kell. Aki tehát nem járul hozzá jövedelmével arányos fokban az Egyház támogatásához, az bírálhatja szeretetlenül és kíméletlenül az anyagi gondokkal küszködő plébánost, hogy "mindig a pénzről beszél", tiltakozhat az ellen, hogy nyilvános jegyzékben mindenkinek tudomására hozzák az év végén, hogy ki mennyit adott; s emellett farizeus módjára tarthatja magát "becsületes embernek", sőt esetleg az Egyház oszlopának is, a valóság azonban az, hogy aligha fog megállni Isten ítélőszéke előtt, amikor majd számonkéri tőle, hogy hogyan gazdálkodott a földi javakkal, amelyekkel megajándékozta őt földi életében a Mindenható. Ugyancsak meg fog szégyenülni Isten előtt az, aki ugyan buzgón sztrájkol a fizetésemelésért, és nem szűnik meg bizonygatni,hogy a megélhetési költségek mennyire emelkednek, de ugyanakkor ma is pontosan ugyanannyit ad a templomi gyűjtéskor, mint 25, vagy 50 évvel ezelőtt tette, amikor pedig a pénz értéke a mainak sokszorosa volt! Egy másik világos jele annak, hogy a hívek nagyrésze nem teljesíti súlyos kötelességét ezen a téren az, hogy a plébánosnak bingók- kal, kisorsolásokkal, vacsorákkal, kerti mulatságokkal, pad-pénz- zel, tagdíjjal, különféle célokra hirdetett gyűjtésekkel s hasonlókkal kell nagy keservesen összegyűjtenie azt a pénzösszeget, amelyből az egyházközség legszükségesebb kiadásait fedezheti. Nem a plébános és a kötelességüket nagylelkűen teljesítő hívek szégyene az, ha egy egyházközségben erre szükség van, hanem a nagyhangon bírálgató, de szűkkeblűén, vagy egyáltalán nem adakozó "egyházközségi tagoké". A plébános és a buzgó hívek lennének a legboldogabbak, ha minderre nem lenne szükség, az adakozást pedig mégcsak említeni sem kellene a szószékről, sőt ha vasárnaponként egyetlen gyűjtés- sel elintézhetnék ezt a kérdést. Ne gondoljuk, hogy ez olyan eszményi állapot, amely seholsem valósul meg! Vannak ilyen egyházközségek szép számmal a katolikus Egyházban is! Meg kell azonban vallanunk, hogy úgylátszik, ezen a téren mi tanulhatnánk másvallású testvéreinktől. Az amerikai katolikusok híresek arról, hogy milyen nagylelkűen támogatják a missziókat. Nagylelkűségük azonban szűkmarkúságnak bizonyul, ha összehasonlítjuk őket az amerikai protestánsokkal! Egy amerikai katolikus ugyanis
