A Szív, 1960 (46. évfolyam, 7-11. szám)
1960-11-01 / 11. szám
40 kötőjében. Azok, akik a szigeten maradnak, gondoskodjanak a halottak eltemetéséről!... Haraguro elemében érezte magát. Parancsai nem összefüggő beszéd alakjában hangzottak el, hanem szaggatottan pattogtak ajkáról: közben kijelölte az egyes csoportokat és azonnal a rájuk vonatkozó rendelkezés végrehajtására menesztette őket. Néhány perc alatt lázas sietséggel jár-kel, szaladgál ki-ki a maga feladata után. Az árbocokat felcövekelik, a hosszú, négyszögletes vitorlák rúdjait felerősítik, hogy bármely percben szélnek feszíthessék a vásznakat és nekivághassanak a tengernek.- Ha! - adja át magát Haraguro önelégülten a bensejében feltámadó diadalérzetnek. Kokura kétségtelenül a legjobb választás volt. Bár senki nem beszél róla, mindenki tudja, hogy a városban sok keresztény lappang. Nakaura atya bizonyosan e felé a város felé tart, mert ott számíthat a keresztények segítségére. Kenkacukit csak biztonság kedvéért küldi délebbre. Amíg ez a róka hiába fog vadászni a távolabbi vizeken, addig ő biztosan talál olyan embereket, akik látták az ellopott bárkát. Lehetetlenség, hogy föl ne tűnjön, mert az ugyancsak szokatlan látvány, hogy egy terjedelmesebb bárkán csak négy férfiből meg egy gyerekből álló legénység legyen! A város tájékán elég sok halász éjszaka is kintmarad a tengeren. Nem lesz nehéz ilyeneket felkutatniuk. Ha pedig egyszerútbaiga- zítják a bárka hollétére nézve, csupán egy-két óra kérdése, hogy elcsípjék. Akkor majd rajta lesz a sor, hogy gúnyolódjék Kenkacuki fölött... Néhány perc múlva a bárkák a nyílt vizen sorakoznak és várják az indulási parancsot. Haraguro intésére az evezők ütemes csapásokkal merülnek a vízbe. Kölcsönös búcsúkiáltással: "Szerencsés utat!" - a bárkák kétfelé válnak. Kettő nyugat felé tart, a többi déli irányba kanyarodik. Nemsokára sebes nyilakként szelik a titkokat rejtő tenger kék vizét... (Folytatjuk)
