A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám
egyeznek Isten Gondviselésével. Már az ószövetségi Szentirásban is találhatunk megdöbbentő' leírásokat, amelyek azt igazolják, hogy az Isten a háborúkat és a nemzetek rabszolgasorsba döntését büntetésként engedi meg. Ezzel a büntetéssel nem az elpusztítás a célja, hanem az észheztérítés, s ha ez bekövetkezik, kiárad rájuk Isten irgalmassága is. Olvassuk csak el a Bírák Könyvében a zsidó nép történetének néhány fejezetét. Talán kissé rávilágít majd az hazánk múltjára, jelenére és jövőjére is. - "Megharagudott az Ur Izraelre, s fosztogatók kezébe adta őket, s azok megfogták és eladták őket azoknak az ellenséges népeknek, melyek körülöttük laktak. Ok ellentállni sem bírtak ellenségeiknek, mert bárhová akartak menni, mindenütt rajtuk volt az Ur keze, amint megmondotta, s amint arra megesküdött nekik,és igen nagy nyomorúságba jutottak."(BírákKönyve 2,14.15.) A következő sorok leírják, miként sínylődtek a zsidók nyolc évig Mezopotámia, 18 évig Moáb és 20 évig Aszor királyának fogságában. Közben 40, 80, majd ismét 40 évre visszakapták szabadságukat bün- bánatuk miatt. A keménynyakú nép még ezután sem tanult múltjából. Visszatért bűneihez, mire visszatért a büntetés is: hét esztendőre megint szolgaságba jutottak, a mádianiták alatt. "Ezek annyira megnyomorgatták őket, hogy a hegyekben levő üregeket és barlangokat, meg az erődöket használták fel maguknak oltalmul. . . " A mádiániták elpusztították a zsidók vetését, s "teljességgel semmi élelmiszert sem hagytak Izraelben, sem juhot, sem marhát, sem szamarat. Nyájastul, sátrastul jöttek fel, és úgy elleptek mindent, mint a sáskák, nem volt se szeri, se száma embereiknek, s tevéiknek, s amit értek elpusztítottak." (Bírák 6, 4.5.) "Mikor aztán Izrael nagyon elszegényedett a mádiániták miatt, akkor az Úrhoz kiálta és segítséget kére a mádiániták ellen. " (Bírák 6, 6.) Az Ur szabadítót küldött nekik és negyven esztendeig megint jó soruk volt. A szabadságot ismét a bűnhöz való visszatérés fejezte be, amiért megint fogsággal bűnhődtek. így folytatódott ez történelmük folyamán, míg végül elkövették legszörnyübb bűnüket: meggyilkolták az Isten Fiát, s e- zért büntetésből Isten szótszóra őket az egész világra. MINDEBBŐL nemcsak a zsidók történelmét érthetjük meg, hanem a világ történelmének hátterét is megsejthetjük és hazánk hullámzó történelmének természetfeletti magyarázatát is megtalálhatjuk. A jó uralkodók Isten jutalmának közvetítői, az ellenséges elnyomók pedig Isten büntetőeszközei. Igazi ellenségeink tehát nem a tatárok, törökök, vagy a kommunisták, hanem a gyermekgyilkos anyák, apák, 1959. február 7