A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
adva megfogadja, hogy soha többé nem teszi be lábát az iskolába. Napokon keresztül csakugyan sikeresen kerüli az iskolát. Az igazgató azonban hamarosan véget vet az aranyszabadságnak, s a testi fenyítések megszelídítik a kis makrancoskodót. Hosszú, csíkos bársonynadrágjával, ami csak úgy libegett lábszárai körül, leborotvált fejével, s a nyakát szorító vörös sállal, Fred ellenállhatatlanul ingerelte társai jókedvét. Egy kisleány azonban mégis megszánta. Egy szép napon elvezette szülei házába, ahol Fred életében először pillantotta meg egy családi otthon belsejét. Már a menhelyen is, eltartása fejében, kisebb gazdasági munkákra alkalmazták. Mikor tíz éves korában az árvaházba került, a változás semmi előnyt sem jelentett számára. Itt is meg kellett szolgálnia keze munkájával eltartásának költségeit. A munka sokszor meghaladta erejét. A két esztendőből, amit az árvaházban töltött, főleg a hittanórák emlékét őrizte meg. Amikor társaival az anglikán templomba mentek, gyakran találkoztak a katekizmusoktatásra siető katolikus diákokkal. Ezek a találkozások rendesen összecsapást, sőt néha véres verekedést eredményeztek. Két évvel később megint új környezetbe kerül. A változás ezúttal szerencsésebb. Dr. Bernardo otthona különben is közismert fegyelmezettségéről, szigorú, de férfias és emberséges neveléséről. Az otthonnak körülbelül 400 lakója van. Valamennyien árvák, vagy fiatal bűnözők, akiket a gyermekbíróság bízott az intézet gondjaira. Az otthonban szigorú, de igazságos fegyelem uralkodott. "A két esztendőért, amit itt eltöltöttem - írja később Fred, - örök hálával tartozom Dr. Bernardonak. " Dr. Bernardo otthona csak olyan gyermekeket fogadott be, akik tengerészek akartak lenni. Életének egy újabb szakasza Harvichba, egy iskolahajó fedélzetére vezette Fredet. 14 éves volt ekkor. A hadapródok kiképzésében jelentős helyet foglalt el a sport. Fred az ökölvívást űzte .'Később, a politikai gyűléseken és a rendőrséggel való összeütközések alkalmával jó hasznát vette ökleinek. Ökölvívó művészete - pontosabban: egy kommunista vezetőember álián csattanó horgasa - tetézte be hosszú évek múltán a szakítást is Sztálin pártjával. Harvichban nem időzött sokáig. Málta felé vette útját egy hadihajó fedélzetén. Egysége erről a támaszpontról látta el tüzelőanyaggal a Földközi tengeri hajóhadat. 195y,ma/iciuA 21