A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
A LŐCSFALVI PAP NAPLÓJÁBÓL A lőcsfalvi egyháztanács HA VALAKI nem tudná, hát most meg fogja tudni, - írja a lőcsfalvi pap - hogy a magyar ember született politikus és szeretett mindig par lamentes dit játszani. Ha Lőcsfalváról eddigelé még nem is került senki az országházába, de belekerült az egyháztanácsba a nép bizalmából és a püspök úr jóváhagyásából. Épp azért meg is akarja mutatni, milyen nagy bizalom lett beléje helyezve. Ezt pedig kétféleképpen mutogatta; egyfelől ellenzéki magatartásával, másfelől meg azzal, hogy mindenre szavazást követelt, még arra is, hogy milyen seprűvel seperjék a lőcsfalvi templomot. Történt egyszer, hogy levél jött a püspök-várból. Ebben a püspök atya megsürgette minden falu egyháztanácsát, hogy az elkövetkezendő virágvasárnapon testületileg vegyék magukhoz az Ur Szent Testét, ezzel is férfias jó példát adandó a falu népének. S mivel más tárgyalni való is összegyülekezett a lőcsfalvi pap íróasztalán, körbehordatta a harangozóval a meghívó körívet, ahogy ez faluhelyen szokás. Hogy pediglen minél jobban felpiszkálja a közérdeklődést, a tárgysorozat rovatba csak ennyit írt be: az egyházközséget illető halaszthatatlan fontos ügy. Váltig faggatták is a harangozót, mi lehet ez a halaszthatatlan ügy, de maga is csak szerette volna tudni. Ott is volt valamennyi a vecsernye után. A világi elnök úr, aki a falu körjegyzője volt, hiába furfangoskodott, hogy legalább neki árulná el a pap, mint elnöktársának. De a pap nem állt kötélnek, tartotta a titkot végesteien végig. MIUTÁN a gyűlést szabályszer űen megnyitották és abevezető formaságokat akkurátusosan elintézték, a lőcsfalvi pap nagy szemhunyor gatások közepette előhúzta a reverenda zsebből a püspöki levelet és felkérte a világi elnök urat, olvasná fel a tanácsnak. Olvasta is nagy fejvakargatások között, mert őt bizony elég rég látták egyedül is az Ur Asztala körül, hát még testületileg!... Mikor" a végére ért, a lőcsfalvi pap, hivatkozván arra, hogy egy világi hívő szava ilyen /959. má/iciu4 /7