A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
lett, amikor a katolikusellenes kormány • látván, hogy mennyire erős összekötőkapocs az Oltáriszentség a foglyok között, - a szentmise bemutatását egy kegyetlen rendelettel újból betiltotta. így a száműzött katolikusoknak 1810-től 1818-ig mise és Oltáriszentség nélkül, a legnagyobb lelki el hagyatottságban kellett maradniuk. Ugyanakkor anglikán istentiszteletre kényszerítették őket. A vonakodókra első esetben 25, második esetben 50 korbácsütést mértek. Ezt a sívár életet a száműzöt- tek nem bírták elviselni. A száműzött papok, kijátszván az őrség les- kelődéseit, titokban bemutatták időnként a szentmisét! Az így megújított Oltáriszentséget egy példásan vallásos fegyenctársuk cédrusfa-lá- dikójában őrizték. Még valami mécsest is égettek a közelében, mint ö- röklámpát. A szegény rabok életük veszélyeztetésével is felkeresték ezt a helyet, hogy legalább imádhassák az oltáriszentségi Úr Jézust, aki az ő keserves számkivetésüknek is társává lett. Hasonló történeteket vég nélkül hozhatnánk, akár a katakombák korából, akár a missziók különféle korszakaiból, vagy akár a jelenből is, a kommunista egyházüldözés embertelenségeit elviselő testvéreink életéből. Kínától kezdve Koreán át Magyarországig a börtönök és gyüj- tőtáborok lakói közt számtalanszor megismétlődnek a fentebbihez hasonló esetek. Hihetetlen leleményességgel és a legkegyetlenebb megtorlások kockázatát bátran vállalva, vagy becsempészik a raboknak az Oltáriszentséget, vagy pedig a papok számára a szentmise bemutatásához szükséges kenyeret és bort. Tudunk esetekről, amikor a rabok kis szelencékben, kiürült konzerves-dobozokban, esetleg a kenyerük mellé csomagolva rejtegették az Oltáriszentséget, hogy napközben imádhassák, és közben-közben megáldozhcssanak. Ameddig velük van Krisztus az Oltári szentségben, elviselhetőnek találnak minden nélkülözést, minden kegyetlenséget. De ha nélkülözniük kell ezt az erőt és vigasztalást, sorsuk elviselhetetlenné válik számukra, és nagyobb veszteségnek tartják az Oltáriszentségtől való megfosztást, mint szabadságuk, vagy földi javaik elvesztését. Ha az Oltáriszentség rendelésének az emléknapján, Nagycsütörtökön, de egyébkor is, magunk elé állítjuk ezeket az egyrészről szomorú, másrészről felemelő példákat, jóbban ráébredünk az Oltáriszentség páratlan értékére, és jobban megbecsüljük majd azt a kegyelmet, hogy mi az Oltáriszentséget bármikor megkaphatjuk a szentáldozásban, nyilvánosan tisztelhetjük és akár egymagunkban, akár közösségben is hódolhatunk előtte. 4444 2 /J Sxút
