A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-09-01 / 9. szám
TÖKÉLETES BANAT 121 Mindenképen tegyük azonban meg ezt azonnal, ha az a szerencsétlenség ért bennünket, hogy gyengeségünkben súlyos bűnt követtünk el. Így rögtön visszaszerezhetjük az elvesztett istengyermeki életet, és jócselekedeteink is ismét érdemszer zőkké válnak a mennyország számára. Ne halogassuk azt még estéig sem, hiszen az Is- ten, aki megígérte a bocsánatot az Ot szerető lelkeknek, senkinek sem ígérte meg, hogy megéri az estét. Sőt nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy minden pillanatban álljunk készen a halálra, mert az úgy jön, mint a tolvaj. Sokan tapasztalták már azt, hogy a hirtelen halálveszélyben egyáltalán nem voltak képesek a bűnbánatra gondolni. És hányán halnak meg úgy, hogy még egy pillanatuk sem marad arra, hogy lelkűk üdvösségét biztosítsák! De az életveszélyen kívül is szükségünk lehet a tökéletes bánatra, ha az élők szentségeit kell felvennünk, és valamilyen oknál fogva nirifcs módunk a gyónásra, vagy ha valamely szentséget kell kiszolgáltatnunk (pl. szükségkeresztséget, vagy papok esetében egyéb szentségeket), vagy ha az Olt áriszentséget csak azáltal menthetjük meg a meggyalázástól, ha magunkhoz vesszük. A tökéletes bánat felindításáhoznincs szükség semmiféle imaszövegre, és pusztán egy imaszöveg elismételgetése még nem is biztosítja azt, hogy valóban tökéletes a bánatunk. Hasznos azonban, ha kívülről ismerünk néhány erre alkalmas fohászimát, és gyakran törekszünk azokat szívbőlfakadó módon elimádkozni. (Pl."istenem, végtelen jóságodért mindenek felett szeretlek, s azért bánom bűneimet.) Tévedés lenne azt hinni, hogy csak annak van tökéletes bánata, aki szívében is elérzékenyül, vagy könnyeket ejt, amikor arra gondol, hogy bűneivel a szeretetreméltó Istent megbántotta. A tökéletes bánat az akarathoz tartozik, nem az érzelmekhez, bár kétségtelen, hogy az érzelmek elősegíthetik azt, s ezért külön kegyelemnek kell tartanunk, ha Isten ezt is megadja nekünk. Hiánya miatt azonban nem kell szomorkodnunk. Az érzelmeknél sokkal jobb próbaköve az istenszeretetnek, ha őszintén tudjuk kívánni, hogy inkább meghaljunk, mint Istent halálos bűnnel megbántsuk. Ez számítható az istenszeretet legalsóbb fokának. Magasabb foka,ha valaki szívesebben meghalna, mintsem hogy Istent egyetlen szándékos bocsánatos bűnnel is megbántaná. Legmagasabb foka pedig az, amikor pusztán Isten tetszéséért minden áldozatra, lemondásra, szenvedésre készen áll valaki, amit csak Isten tőle kíván, vagy megpróbáltatásként reá bocsát. Helytelen lenne azonban képzelet játékot űzni, s próbálgatni, hogy ezt, vagy azt a halálnemet tudnánk-e választani egy bizonyos súlyos bűn elkövetése helyett. Isten a képzeletjátékhoz nem ad kegyelmet,
