A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám
ták hirdetni. Egyik sem kerülhetett sírfájára. Végül egy zarándokcsoport írta rá: "Éljen Krisztus Király!* A tragikus esemény pedig, amely a pillanatnyi helyzetet és kilátásokat világítja meg: Puchi püspöke, Li Tao-Nan 1958. március végén felszólítást kapott, hogy a "független" kínai Egyház számára "demokratikusan" megválasztott két püspökjelöltet, akiknek a választását a pápa nem ismerte el, szentelje püspökké. "Ha két lelkem lenne, egyiket megkockáztathatnám, hogy ezt a szentelést elvégezzem. De csak egy lelkem van, és azt meg akarom menteni. A Szentszék beleegyezése nélkül sohasem fogok püspököket szentelni." 8-10 napos kezelés következett, amely után április 13-án Msgr. Li Tao- Nan teljes ünnepélyességgel felszentelte a két jelöltet. Egy héttel később Sziensin jezsuita püspöke, Csao Cseng-Csengis szenteltnégy püspököt. Ugyancsak négy törvénytelen püspök szentelését végezte el Pi Su-Sih, Mukden érseke. Két délkínai provincia, Kwantung és Kweichow papsága kimondta, hogy elszakad a római pápától, azaz "önállósul". A Sátán tehát eredményesen dolgozik: a kommunista kínzókamrák és kábítószerek által Krisztus püspökeinek és papjainak a személyiségét is meg tudja ölni, hogy az istentelen rendszer öntudatlan eszközeivé legyenek! A Szentatya 1958. június 29-én ezt írta Kínába: "Mindnyájatok szenvedéseit naponta felajánljuk az oltáron az isteni Megváltónak az egész Egyház imáival és szenvedéseivel együtt. Legyetek erősek és bízzatok Krisztusban: Minden aggodalmas gondot hagyjatok rá, mert ő gondot visel rátok (Szent Péter). Ő látja szorongástokat és gyötrelmeiteket; az O szemében sokat érnek azok a könnyek, melyeket titokban ontanak sokan közületek, püspökök, papok, szerzetesek, hívő világiak, mikor látják azok mesterkedéseit, akik keresztény közösségeitek felforgatásán dolgoznak. Ezek a könnyek, ezek a szenvedések a múlt és jelen vértanúinak kínjaival, vérével együtt, drága zálogként egyszer majd meghozzák, hogy Isten Anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának, Kína Királyasszonyának hatalmas közbenjárására, az Egyház hazátokban végre-valahára újra felvirágozzék, és a helyzet enyhülésével boldogabb napok virradjanak rá." HALOTTAINK Frank Bércéiy, Morgan, Pa. Mary Serényi, Salzburg, Austria Helen Sally, Park Ridge, III. NYUGODJANAK BÉKÉBEN! 1959. február 31