A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-08-01 / 8. szám
A TERMESZETFELETTI BANAT 33 Tökéletlen a bánataink, há csak azt tekintjük, hogy a bűn megfosztott minket legfőbb javunktól, és ennek következtében félünk a legnagyobb bajtól: a kárhozat büntetésétől. Nem tökéletes ez a bánat, mert csak annyiban vesszük számba az istengyermeki életet, amennyiben az ránk nézve jó, s a bűnt, amennyiben ránk nézve rossz. Ez a bánat még nem foglalja magában az Isten fiainak tiszta és tökéletes érzületét, amely Isten szeretetében áll.Tökéletlensége miatt nem érdemesít arra, hogy közvetlenül visszanyerjük istengyermeki életünket, de elegendőképen előkészít a bűnbánat szentségének felvételére, és annak révén az istengyermekség kegyelmének visszanyerésére. Tökéletes azonban bánatunk, ha azt tekintjük, hogy Istenre nézve mily nagy sértés volt a bűn, mert megtagadtuk tőle a köteles gyermeki szeretetet, s mily dicsőséges az O számára, amikor visszaadja nekünk az istengyermeki életet. Ez a tökéletes bánat a- zonnal Isten gyermekeivé tesz minket, bár fennmarad ebben az esetben is a gyónás kötelezettsége. Becsüljük azért nagyra a tökéletes bánatot és igyekezzünk azt méginkább tökéletesíteni és elmélyíteni azáltal, hogy gyakran felindítjuk, bocsánatos bűneinkkel kapcsolatban is. Így remélhetőleg képesek leszünk arra, hogy ha oktalanul súlyos bűnt követtünk el, pillanatok alatt ismét visszaszerezzük az istengyermeki életet. Soha se elégeljük meg bánatunkat, mert soha nem lehet oly nagy, hogy felérjen bűnünk nagyságával. A valódi bánat nem múlik el azonnal a kiengesztelődés után, továbbra is megmarad őszinteségének bizonyságául. A gyermek az elnyert bocsánat után sem feledkezik meg vétkéről, hanem mindenkor fájlalja, hogy megbántotta atyját. A jövőben annál inkább vigyáz arra, hogy ez meg ne ismétlődjék. Érzi, hogy atyja a megbocsátással kétszeresen lekötelezte. Azért ő is kétszeres buzgalommal igyekszik helyrehozni- mulasztását. Miután visszanyertük Isten kegyelmét, nekünk sem szabad a multat felednünk. Éppen bűneink bocsánatából ismertük meg teljes nagyságában Isten kimondhatatlan szeretetét. A kiengesztelődés tudata természetesen megnyugvással és szent örömmel tölt el. Ezt az örömöt azonban csak akkor tudjuk állandósítani, ha szüntelenül visszaemlékezünk múlt vétkeinkre és miattuk való szomorúságunkkal bebiztosítjuk magunkat az ellen, hogy ismét visszaessünk azokba.
