A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám
A legsátánibb egyházüldözés Túlhaladtuk a tizedik évforduló határkövét, azt az emlékezetes és szomorú napot, 1948 karácsony másnapját, mikor a megrendült magyar nemzet megdöbbenve vette tudomásul, hogy Esztergom prímását letartóztatták. Akkor - jól emlékszünk - a "szemináriumokban1 serényen folytak a propaganda eló'adások, unásig ismételték a vádakat, amelyek ürügyével később életfogytiglani börtönre ítélték a magyar katolikus egyház fejét. Azóta hallgat a vértanú kardinális, és némaságában is élő példát nyújt, világító lángként áll a nemzet élén. Akkor az volt a cél, hogy megszabaduljanak tőle, elnémítsák szavát, alakja ne lelkesítse a háború, az elnyomás és a szégyenletes lelki rabság fásult magyarjait. A kommunisták átlátszó képmutatással azt hangoztatták, hogy ők tiszteletben tartják a vallást és a katolikus egyházat, ők csak Mind- szenty kardinálissal akarnak leszámolni. Gondosan keresgették az ürügyeket, hamis vádakat, amelyekkel el lehet majd mozdítani őt őrhelyéről. Talán néhány embert tévedésbe is tudtak ejteni hazug vádjukkal: nA kardinális az oka, hogy nincsen megegyezés az egyház és az állam között. n Most, tíz év távlatából mindennél világosabb, hogy aknamunkájuk tovább folytatódik. Ha akkor elnémították a fejet, és ajka tovább már nem bátoríthatott, ma még nyilvánvalóbb ez a céljuk, mikor az egész püspöki kar ellen kezdtek megsemmisítő harcot. Már a kezdet kezdetén ördögi ravaszsággal éket akartak verni a papság és a püspöki kar közé. Létrehozták az un. papi békemozgalmat, azonban csak elenyészően kevésszámú papot bírtak csábítással, fenyegetéssel, vagy megtöréssel engedelmességre kényszeríteni. Ezeket maga a nép is megvetette és még miséjükre se ment el. 18 A Szív
