A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám
fOHÁS2KODÁS Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejti Léted világít mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet. A legmagasb menny s éter Uránjai, Melyek körülted rendre keringenek, A láthatatlan férgek, a te Bölcs kezeid remekelt csudái. Te hoztad e nagy Minden ezer nemét A semmiségből, a te szemöldököd Ronthat s teremthet száz világot, S a nagy idők folyamit kiméri. Téged dicsőít a Zenit és Nadir. A szélvészek bús harca, égi láng Villáma, harmatcsepp, virágszál, Hirdeti nagy kezed alkotásit. Buzgón leomlom színed előtt, dicső! Majdan, ha lelkem záraiból kikéi, S hozzád közelb járulhat, akkor Ami után eped, ott eléri. Addig letörlöm könnyeimet, s Rendeltetésem pályafutásain, A jobb s nemesb telkeknek utján, Merre erőm s inaim vi Bizton tekintem mély sírom éjjeléti Zordon, de ó, nem, nem lehet az gonosz, Mert a te munkádt ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják. Berzsenyi Dániel 1959. február II
