A Szív Nagy Képesnaptára az 1954. évre (1953)

Elmélkedések az evangéliumról

« ... Vala egy gazdag ember, kinek sáfára vala... »

A példabeszéd elsősorban a gazdasági javakra vonatkozik. Istené minden s kezünkre van bizva több-kevesebb, de abból a célból, hogy a boldog életet szolgáljuk, — hogy erkölcsöt, jóérzést, boldogító lelkületet, örömöt, jóságot váltson ki velük.

Én is sáfár vagyok.

Érzem, hogy a javak folynak kezemből mások kezébe. Tudom, hogy minden többé-kevésbbé társadalmi jó, sokan dolgoztak e javakon. Milyen méltányos tehát, hogy sokak javát, megelégedését, jólelkületét mozdítsam elő javaimmal. A szociális jóindulat a legmélyebb vallásosság virága lesz, ha életünket s mindenünket sáfáros javaknak tartjuk, melyek a lélekért, a több, a szebb, az örök életért adattak nekünk.

Másodsorban mindezt javunkra alkalmazhatjuk: sok tehetséggel s kegyelemmel látott el az Űr. Belehelyezett egy hivatásba. Adott többkevesebbet a földből, kultúrából. Minden a mienk. A korszakok munkája, a történelem s a fejlődés napszáma, a jelen s a múlt, a próféták, a szentek s maga az Űr.

De mégsem vagyok az övé, ha nem hódítom meg magamat számára. Szabadakaratomon, érdeklődésemen, iparkodásomon fordul meg, hogy magam s mindenem az övé legyen. Öntevékenységem által lesz mindenem az Űré. Ha átélem, ha jónak, kipróbáltnak bizonyulok. Sáfárság az életem. Célom tehát nem az, hogy ezt vagy azt, hogy sokat vagy keveset bírjak, hanem az, hogy amim van, abban hü legyek.

114