Állatorvostudományi Főiskola - kari tanácsülés, 1961-1962

1962. február 23. - 1. Bejelentések - 2. A szakállatorvos-képzés baromfiegészségügyi, szaporodásbiológiai szakok programjának tárgyalása - 3. Tájékoztatás az 1961/62. tanév első félévének vizsgáiról - 4. Egyebek - Meghívó - Részletes ügyrend

9 Szekeres professzor kéri, hogy a/, éwégi vizsgákra alakítsák meg a vizsgabizottságokat, mert azzal a vizsgáztató tanáron nagyban segítenének, Schwanner professzor kérdést intéz, hogy az első év minden tárgyából lesz-e vizsgabizottság* Elnök reményét fejezi ki afölött, hogy az I* évben, hacsak lehet, meg­alakítják a vizsgabizottságokat* Kovács Gyula ^r^fesszor is örömmel üdvözölné, ha vizsgabizottság lenne jelen a szigorlatokon. Szekeres professzor felszólalásában hivatkozik arra a Kürty által össze­állított statisztikára mely szerint az egyetemekre beiratko­zott hallgatók 75 %-a egy jeggyel lerontja az egyetemen az érettségin szerzett jegyét. Ezzel magyarázatot talál arra, hogy tulajdonképpen az érettségi kedvező jó eredraenyei mellett is miért olyan nagyszámú az elégtelen osztályzatot nyert hallgatók száma az egyetemeken. Elnök a vitából úgy látja, hogy a tanács az I-II évi vizsgákra vizsga- bizottságok megalakítását tartaná célszerűnek. A továbbiakban közli a Tanács tagjaival, hogy a programok elkészítésének határideje március végére lejár. Eddig 4 tárgy programja ké­szült el. Bejelenti, hogy fölkerestek a bázisgazdaságul kije­lölt 24 ooo kát, holdon gazdálkodó kiskunsági Állami Gazdasá­got. A gazdaság területének majdrem fele legelő. A gazdaság jó állatállománnyal rendelkezik, igy a feltételek biztosítót­* tak ahhoz, hogy Főiskolánk azt tangazdaságul hasznosítsa. A Főiskola és a bázisgazdaság közötti jogi helyzet még nincs rög­zítve, de a gazdaság előzékenyen biztosítja a hallgatóink szá­mára az ottani gyakorlatok tartását. így ez ev nyarán már vár­ják I. éveseink egy részét, azon túlmenően a II-III éveseket is fogunk oda irányítani, takarmányozási és tenyésztési gyakor­latokra, sőt orvoslási gyakorlatra is küldünk oda hall^a^ók^t* A gazdaság felszerelése igen jó és korszerű, de szükség lenne egy kb. 12o férőhelyes diáketthon létesitesere, melyben el­helyezést nyerne az előadóterem, az oktatók számára lakóhelyi­ségek, laboratóriumi és egyéb helységek. Ezen epületet abban az időben, araikor Főiskolánk nem veszi igénybe, a gazdaság tudná hasznosítani különböző tanfolyamaik számára, a baráti beszélgetések kapcsán említették, hogy az építkezéseink cél­jára egy kb. loo holdas területet jelölnének ki.

Next

/
Thumbnails
Contents