Állatorvostudományi Főiskola - kari tanácsülés, 1960-1961

1960. október 7. - 1. Vitabevezető beszéd - 2. Oktatási rendszerünk továbbfejlesztésésről szóló irányelvek vitája - 3. A vita tapasztalatainak összefoglalása - Meghívó - Jelenléti ív - Vita bevezető előadás - Dr. Kádár Tibor kimentési kérelme - Csiszár Vilmos kimentési kérelme

következményeit* Ha mélyen elemenaük jelen ok taté ai rendszerünket, akkor éppen azt kell r-egAllapitani, hogy • meglévő hiányosság éppen abból ak- dt, hogy semmi vagy igen kevés kapefeolata volt az iskolának az élettel. Az iskoláink, az általános, de főleg a középiskolák túlságosan el­méleti jellí tjüek voltak, ez azzal a veszéllyel járt, hogy azok a tanulók, akik nem serültek be az egyetemre, nem találták meg helyüket a* életben, a termelésben* Ál iskolai művelődési anyagnak eddigi, humanista konc. pció j, amit a hagyományos általános műveltséggel szoktak azonosítani, túlhaladott elképzelést jelent, amelyet sürgősen meg kell változ .at ni* Az élt alános műveltség fogalma alatt, ma az un*, humán ismeretekhez társuló természet tudományos és modem tech­nikai műveltséget értjük* Ezt nemcsak nálunk és & szocialista orszá­gokban látjuk Így, hanem a nyugati világban is hasonló elképzelésok ala ján i yekezaek megoldani az ifjúság oktatását* Ezért helyes . központi helyre állitani az ifjúság sokoldalú képzésének, nevelésének ügyét, mert a fent említett hármas ráhatáson kivül azzal az ered­ménnyel is kecsegtet, hogy a tanulók képességeinek és készségeinek megfelelően megkönnyíti e tanulóifjwág iskoláskor utáni elhelyez­kedését, munkábaállását is* 2* A tézisek nagy súlyt helyeznek a tanulók túlterhelésének a csökkentesére* Erre vonatkozóan már dolgoznak a tantervi bizott­ságok, melyeknek feladata, hogy 1961* májusára az általános iskolai, 1962* májusára pedig a gimnáziumok tent érv ©it egészítsék* A bizottságok szemelött tartják azt az örök igazságot, hogy mindazt a szépet es jót, amit a felnőttek tudnak, nem lehet nár iskolás korban a gyerekek fejébe préselni® Olyan korszerű ismere- tokét kell tehát nyújtani, amelyek segítenek a tanulók világnézeti­nek megalapozásában, a termelés tudományos alapjainak megismerte­tésében* Ezeket természetesen a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően masinán pedagógiai módszerekkel lehet biztosítani*

Next

/
Thumbnails
Contents