Állatorvostudományi Főiskola - kari tanácsülés, 1960-1961
1960. október 28. - 1. Bejelentések Rózsa Gyula aranyoklevelét betegsége miatt nem vehette át - 2. A programok és tananyag felülvizsgálatát irányító bizottság munkatervei javaslatának megtárgyalása - 3. Egyebek - Meghívó - Jelenléti ív - Feljegyzés - Rózsa Gyula levele
Tanulmányi töven föle'- a 'kölcsönös, segítés cs a szakmai problémák — szobán 111# alapközoss-gekcn belüli “ mcgtargy< Ac^Sc.. y',1b be legjobban. A közös konzultációkat a félév közeledésével szervezik meg#. ‘ Tanulmány i munka; A mulb évek bapaszbalataival ellentétben ebben a semesterben nem állapítható meg az, hogy a diákotthoni hallgatok olyan aktivitással tanulnának mint ahogy az kívánatos lenne# Különösen vonatkozik ez az első és másod-éves hallgat ókra # Azt ugyan nem lehet állítani, hogy minden hallgató részéről elhanyagolt a folyamatos tanulás, azonban a tanulószobák létszáma sem az év kezdetén sem jelenleg - tekintettel a szigorlatok közeledésére - nem igazol olyan létszámot és úgy, hogy a hét minden napján egyenletes legyen*, Ez -a probléma egyrészt úgy talál megoldásra, hogy a diákotthonon belül a vezetosér: egyéni beszélgetések során felhívja a hallgatóság fi-gyelnét /különösen az első évesekét/ a tanulmányi munka hiányosságaira, másrészt pedig jelentéseket teszünk illetékes tanszékek felé e kérdés, központivá való tételére' minden esetben# Eddig mindkét említett megoldás tekintet ében történt már. intézkedés a Diákbizottság részéről amennyiben .a legutóbbi Diákbizottság azokkal a hallgatókkal is foglalkozott akik a tanulásban lemaradottak, hanyagok# *1 Diákbizottság határozata alapján rövidesen meghívás történik néhány„ tanszék felé ill. * annak vez.ctdje, vagy egy oktatója felé pl♦élelniszerhigiéne, kémia, biokémia—, hogy a diákotthonba való kijövetelük, alkalmával beszéljenek a hallgatókkal tanulmányi problémáik 'felöl. . . ■ s . Eddig.is komoly•segítséget kapott a diákotthon a •w nevelői patronáló brigád;t részéről úgy tanulmányi mint egyéb kérdések /tekintetében, de ezt a segítséget, főleg a Diákbizottság kapta* A jövőben kívánatos lenne .ezt a segítséget kiterjeszteni a hallgatok felé is oly módon, hogy egyes kérdéseket a hallgatósággal beszélnének meg a diákotthon ogy-cgy 'szobájában, s ott,adnának tanácsot és útbaigazítást tanulmányi és egyéb kérdésekben# Ez azért is volna kívánatos mert igy közvetlen látnák a problémát nem pedig a Diákbizottság vezetőségén keresztül# A Diákbizottság munkatervében szereplő pontok közül eddig megvalósította azt, hogy <a múlt évi tanulmányi eredményeket feln'rtc és azt lakógyűlésen, valamint a- faliújságon keresztül értékelt-. •/ •- 5 /