Állatorvostudományi Főiskola - kari tanácsülés, 1959-1960

1959. december 3. - 1. Termelőszövetkezti mozgalom elősegítése - 2. Az 1960/61. tanévre való felvételek előkészítésének munkaterve - Jelenléti ív

2. Hallgatóink az I• és II. éve lehallgatása után kötelező nyári gya­korlatuk* alatt fizikai munkát is végeznek és ezt javasolja to­vábbra is fenttartani. A III. év után állattenyésztési gyakor­latot végeznek állami gazdaságokban, de arra törekszünk, hogy a jövőben fejlettebb termelőszövetkezetekben is végezhessék ezt a gyakorlatot•­A IV. évfolyam I. félévének lehallgatása után három hetes hushi- gienei gyakorlaton vesznek részt hallgatóink, á S. félév lehall­gatása után 2-3 fős csoportokban 6 hétig állami gazdasági állator­vos mellett orvoslási gyakorlatot végeznek.­Az V. év után közigazgatási gyakorlatot végeznek járási és vá­rosi állatorvosok mellett, utáuMjárványtani gyakorlatra mennek részben a Budapesti Állategészségügyi Intézetbe, részien a vidéki Állategészségügyi Intézetekbe, illetve vágóhidi laboratóriumba.- Hallgatóink tehát 7 1/2 hónapot töltenek el tanulmányaik során üzemi és termelési gyakorlaton•­Lehetővé kell tenni azonban, hogy hallgatóink az oktatási idő alatt i$ minél többször vegyenek részt külső yaáorlaton. Ren­delkezésünkre áll egy autóbusz, mely 1960 tavaszán előrelátha­tólag üzemképes állapotban lesz. Akkor különösen állathigienei, sebészeti, állattenyésztési, járványtan! gyakorlatokra kivánjuk hallgatóinkat 2 csoportonként beosztani.- Célunk a,z, hogy az autóbusz egész héten üzemeljen.­Az oktatási munkánk további javitása a gyakorlati ismeretek még jobb megismerése érdekében egy-egy speciális terület kiváló szak­embereit kívánjuk meghívni előadások megtartására Kötelező kollokviumi tárgyként bevezettük ebben a tanévben a "Haltenyésztés és halak betegségei" o. tárgyat, de a méhek be­tegsége c. tárgyat is célszerű volna kötelez' tárgyként beiktatRi. A Ili.éven bevezetésre került az szorvo­gése c. tárgy, melyet az Agrártudományi Egyetemről Berend József prof., a Eárgy kiváló szakembere fog előadni.- Ismerteti a továbbképzés jelenlegi helyzetét. Kívánatos lenne a szakái1atorvos képzés intézményesebbé tétele. Felteszi a k'rdést, hogy milyen tárgykörből adjunk szakállatorvos képesítést. A speci­alista képzés munkájába be kell vonni az izotop-laboratoriumot, a röntgent és az ambulandiákat. A továbbképzés további fejleszté­sét a dotáció csekély volta akadályozza. A jelenlegi továbbképzé­si formát javasolja továbbfejleszteni .­Az első hozzászóló I)r. Domán Imre szarvasi városi állatorvos. Vé-

Next

/
Thumbnails
Contents